2009.10.21. 14:17, BercesJanos
Nem halt meg a Blog, csak egyre kevesebb az időm a munkám és megbízásaim, saját életemből kifolyólag. De aki türelmes, az nem csak a vadászkutya hasábjain, hanem itt is olvashat néha.
Készíts be rágcsát és üdcsit, mert -jelzem- hosszú leszek! 
Néhány összefoglaló esemény az elmúlt hetekből.
Pont egy hónapja, hogy felvettem a két madaramat, hogy két hét alatt a vedlésben lévő petyhülésüket kicsit erőre tudjam váltani, lévén közelgett a fegyverneki első vadászatunk. Grétike 930g-ot mutatott az első nap, Tajga héjám meg 1130g-ot, ami jelzi is, hogy karcsú nyúlánk madaram, csak a téli zimankóban képes 1300g-ra felhízva vadászni, a nyári melegben ez igen alul überelt. És jelzés is minden dilettánsnak, aki nem hiszi, hogy vedlési súly felett NEM MŰVÉSZET télen is vadászni a madárral!
Mivel nálam a mérleg csak akkor játszik, amikor sokan érdeklődnek már a madár súlya felől, így a továbbiakban és ma sem használom, mert a mérleg nyelve nem tudja, mennyit dolgozott a madár, mit kapott előtte, milyen front jött, vagy ment és mennyi a hőmérséklet mindehhez. Ráadásul az orkánt a héja nem igen kultiválja, a Grétike meg órát hosszat köröz felettem élvezettel fürödve a dombok adta turbulenciában. Mérleghez még egy dolog, a tapasztalatlan, kezdők eszköze, akik ha jónak tartják a madaruk súlyát, és még sem müxik a dolog, akkor tanácstalanok. Na nekik és minden balfasznak való a napi mérlegelés, nem akarván megtanulni a solymászat lényegét, kiismerni a madara viselkedését, melyek birtokában sem őseinknek, sem nekem nem kellett a mérleg soha.
Grétikével nem volt baj, pár nap után el tudtam engedni, mert minek zsinórozni egy hernyót, aki már repült egy szezont. Nekem már elég, ha beállok az udvarra a járgánnyal, és bár nem lát, egy rekedt fertelem hanggal jelzi, hello! Ekkor már nem kell rá kanóc, mert jelzi, dolgozni akar és ahogy nyitom a voliert, már röppen is kézre. Na északi barátnőjéről ezt nem tudnám elmondani, hiszen hisztigép, bár nagymuterjától eltérően, aki 8 napig nem volt hajlandó enni kézen a vedlőből kilépve, Tajga mindjárt mohón evett és pattant pár méterről kézre a terepen is. Csak hát a nyugat nílusi lázból fakadó betegsége, 5 hétig tartó napi lefogása és megtömése nem felejtődött el a vedlés alatt, így eleve nem akart sem kézen ülni, sem azt, hogy irányába nyúljak. Volt kiabálás nap, mint nap, de valamelyest mára már csak egy-egy fittyegésre redukálódott. Fegyvernek óta meg már ismét sír, bár a kondija ezt nem indokolná. Hisztiből fakadóan nyugiba minden nap degeszre etethettem, a munkája arányában persze, mert a három első nap, míg haza autókáztunk, kiokádta idegében a nagyját. A harmadikat követően ráeszmélt, hogy ez nem pálya, azóta persze konokul tartja a mellbőségét a nap végezetével. Bő egy hét után végre szabadon engedhettem, mert a madzagolást igen utáltam mindig is, és az ember meg bízzon a madarában, ha látja elmenni nem akar, max kéretnie magát hát erissze! Mert ekkortól már a felakadó madzag többet vet vissza a dolgon, mint lendítene. Leporolódott a galamkidobó gépezetem, egy elemcserével a távgyógyítás is sikerült ismét, és pár nap alatt héjám ismét acélossá formálódott. A terület fácánjaira csak nagyobb messziségből engedtem a szűz leányzót, mert ebben az évben már nyulászatra akartam bevetni házsártos madaramat (melyben sok „szakértő” nem hitt), mivel a tavalyi betegsége és ebből fakadó kondiciónálás lehetősége kiesett, és nem volt célom a vad tikok fogása, csak madaram sportoltatása. Ennek ellenére a fegyverneki tali előtt parádésan fogott egy szezonnyitó vénlányt. Sajna nyúl nincs a területen még mutatóban sem, max az üregijeim, melyek okos gondoskodásomnak betudhatóan, idén már reményteljes állományt mutatnak. Viszont e kis nyulak a vad héják jelenléte miatt, melyek a szotyira, majd annak tarlójára seregesen érkező örvösökre beálltak 4-8 példányba, kicsit megedzették lukba fejelési sikerüket nyulacskáimnak. Sajna tannyulat nem sikerült vennem, így maradt az éles helyzet. Fegyverneken eldöntöttem, hogy fácánra nem engedek, mert valszeg a madár utána nem bizti, hogy a mellét rugdosó tapsifülest is nagyon akarná. Ennek ellenére, egy kirobbanó fácán után elgangol egy fél kilométert, majd a délután folyamán egyre nagyobb elánnal forgatta rutintalanul a nyulakat. Nagyon remek vehemenciát mutatott a nyulak irányába, így minden bizodalmamat a szombati napba vetettem. A délelőtt bár vágta a nyulakat, de nem láttam még benne azt a tüzet, mint előző nap délután, picit morfondírozásra is késztetett az ebédidőben, hogy az előző napi teljes házi nyúl comb, amit a remek munkájára toltam a nap végén a begyébe, tán sok lehetett, de végül megszánt a nagy pogány isten és elénk kerített egy 3 kilós sütit, amit ahogy és kell erős fejfogással letudott. Én megtáltosodva és botladozva rohantam a madaram segítségére, így a vetődésemkor a hátizsákomban cipelt 2 lityós meggy Márkám a tehetetlenségének engedve, fizikából jelesen tovább repült, majdnem agyonverve első nyúlzsákmányán madaram. Mit cifrázzam, madár über áll, teli begy. Grétikét nem igazán érdekelte a mezei, ahogy tavaly sem, igaz kondijából nem faragtam, talán majd máskor. A fácánról viszont nem maradt le, és igen nagy eséllyel gangolt a tyúk után a kis erdő túloldalára. Társaságomnak igen tetszett a remek és héjához hasonló spirnt, melyet magas mível. Sajna a tetkósunk az erdő túloldalán próbálta madarát lecájgolni a szélső fáról, ami az alá betevő tyúkra le is jött egyből, a beérkező Grétikém nagy szomorúságára. Teksóunk azzal nyugtázta a dolgot, hogy a héjája volt a gyorsabb a fáról, boccsJ. De még mindig jobb, hogy a fácán esett el a csatában, mint a szép madaram. Még volt pár fácánüldözése, a végén még egy süti nyúl is, de ez utóbbiról lefordult, remek lehetőséget adva Onedin kapitány öreg héjájának, aki szépen sakk-mattoltatta is. Vasárnap nem repültek, mert esett, hétfőn dettó. Kedden bár orkán volt, Grétike másfél órát élvezte az elemeket, két tanítványommal meg mi a röptét. Igazából egy hernyó röpülését a vadászatán kívül így lehet a legjobban élvezni, lemérni, amikor legalább 60-80-s szél lengedez. Héját meg úgy bevágta az erdőbe, hogy siralmas volt látni kalipászásait és erős elemekkel való hadakozását, az elegáns és nyugodt szárnymanőverező harris mellett.
Szerda ismét kimaradt, mert Sopronba utaztunk a munka után, lévén másnap délelőtt az egyetemen kellett némi ízelítőt adni a mester diplomázó vadgazda mérnököknek solymászat és görénnyel való vadászat terén. Bár éreztem, hogy az előadásaimra rendelt 4 óra igen kevésnek bizonyul majd, lévén egy gyakorlati röptetést is szerettek volna az egyetem ősfás arborétumában tőlünk, ennek ellenére próbáltam a tempót és az információt szinkronba hozni. Sajna a második előadásra, a görényezés rejtelmeire alig fél órám maradt, de majd legközelebb. Persze Géti repült, mert egy röplabda pálya nagyságú nyílt terület állt csak rendelkezésre az egyetem udvarán, ahol alig 30 méterre a nappali hallgatók készülődtek az esti vadpörkölt főző versenyre, több nagyvad fél, vagy negyed tetemét bontva éppen, madaram számára nem közömbös távolságban. Mivel a harrsihoz nem kell különösebb bemutatási engedély, így egyértelmű volt, hogy őt viszem, és az ismert udvari környezet sem indokolhatta volna a viharos szélbe hisztis héjám eregetését. Jelzem a helyi illetékes természetőr atyaúrístenmiki, jelen voltJ Grétike a 24 órás ládázását követően kissé megszeppenve, de stabilan jött kézre földről, padról és az óriás fák magasságából. Vadgazdák lévén, némi galambos pedzlést is próbáltam bemutatni, de döhér madaram figyelemre sem méltatta a kidobott zsinóros galambot, jól példázva azt, hogy full kondiba, idegen helyen, teljesen zárt „erdőben”, vadhúsok és félszáz hallgató között is a papa hívó keze és biztonsága szociális viselkedésére nagyobb csáberővel bír, mint a madzagon vergődő galamb. Így a rövid reptetés után megkapta hátsó nyúlcombját és a hordládája további nyugalmát.
Pénteken a héját repítettem erősen a délután másfél órájában, mert szombatra meghívásom volt a hagyományőrző vadászati módok első közös vadászatára. Így picit be kellett az izmokat és a madarat fegyelmezni. Grétike így a sötétedés előtt pár percet repült csak.
Szombatra a progi úgy szólt, hogy 13 óráig az íjászok vadásznak, majd estig a solymászok, vasárnap délelőtt meg az agarászok. Így reggel elintéztem állatkertemet, és pontba 13 órára a tetthelyre (Balmazújvárostól még picit följebb) megérkeztünk, magunk mögött hagyva 280km-t. A hajtó sorig mentünk autóval, mert a telefonban Sznupi a meghívóm közölte, picit változott a felállás, és koedukált vadászattal próbálkozunk. A Magyar Agarászok Országos Egyesülete volt a szervező és lebonyolító, elnökük Tar Imre vadásztársasági terültén. A Magyar Vadászíjászok Egyesületéből mint régi barátot Szőlősi Gábort üdvözölhettem és dupla hagyományápoló solymász barátunkat Amrózy Árpit. Solymászok hazai képviselője állatorvosnőnk Szőcs Timi és Vozár Jani erősítette a mi műfajunkat, két vándor sólyommal és egy tojó harrisszel. Felvidékről is érkezett két solymász. Robival már találkoztam korábban külföldön, de csak érintőlegesen, viszont régi barátunk megjelenésének, Maros Ivánnak szívből megörültem. Ványuskával 86-ban ismerkedtem meg az akkori első nemzetközi találkozónkon. Közben nagypapa korú lett barátom, de a korábban megismert bájával, rárakodott évtizedek tapasztalatával unikumként hatott mindenkire. Így a vadászat közben, végével, este és reggel kimerítően elcsevegtünk. Iván tojó berkutját a behozatali engedélyek bürokratikus előírása miatt nem tudta hozni, pedig mint állította 9 kilós vedlési súlyát 2 hét alatt le tudta faragni 7 kilóra, mire állítása szerint a madara jarak lett. A héten ez az emberevésre is hajlamos jószág két öreg rókát is kivégzett, míg öreg barátunk a köztük feszülő néhányszáz métert lebandukolta. Mindenkivel letudva az üdvözléseket, beállatunk a sorba.
Héjámat gyorsan leszerszámoztam, és jeleztem, csak nyúlra kívánom engedni, lévén ezt a fajta irányzatot szeretném erősíteni szép madaramba. Agarászok nagyon kedvesen közeledtek, bár a hernyóm elsőre rákárogott a sovány ebekre, hogy nem zavarja-e a madarakat, ha mellettem jönnének. Mondom nem! Miért zavarná, csak a hülye solymász féltegeti, és okokat keres madara nyugalma érdekében. Én azt tartom, egy alacsonyan pedzőnek mindenhez hozzá kell szoknia, minden helyen ereszthetőnek kell lenni, ahol vadászatra alkalmas a terület (Tahimur Mirza és Gilbert Blain után szabadon). Agyrém, amikor a tűzoltóktól is azt hallom, hogy azért megy félre, mert fél a madara a közösségtől, meg nem akarja visszafogni a madarat a látott vadról, mert az nem jó. Na ezt a baromságot nem szabad elhinni, mert ennél nagyobb butaság nincsen, a hernyó esetében meg főleg nem, hiszen az IQ-ja sokszor többet mutat, mint néhány solymászunké (és emberek többségénélJ ). A héját hevíti, ha nem tud indulni, de rugaszkodik a vad után, és még nagyobb elánnal megy majd, ha végre mehet és persze arra, amire engedi a gazdája. A hernyó nyugodtan ül, mert tudja, mikor van vadászat, mikor mehet (ha nincsen persze odakongatva neki cudarul). Aki vadászott már velem, az láthatta, hogy Grétike nem töri magát fölöslegesen, néha elugrik, de semmi hiszti. Viszont amikor kezdem átszerelni, akkor elkezd viszketni a farka töve, és ha a kutya felver valamit, és elengedem, akkor az addigi érdektelenségből hirtelen vadászat válik. Szóval én már nem szólok semmit az okostojás harriszosok, vagy héjások félszeire, csak akkor, ha hülyeséget akarnak a kezdővel, laikussal elhitetni. Jut eszembe. Fegyverneken tanítványom hím harriszával eljött. Hímecske imprint, és tavaly egy alkalommal próbáltuk együtt repíteni Gértivel, de az emberben pártlátó hím támadta a meglepett szülői háztól szakadt kislányt. Így volt üvöltés meg minden. Azóta nem látták egymást, vagy repültek együtt. Most, amint a Zsolti engedte a madarát és felénk repült, Gréti mindjárt támadóba vágva magát üvöltött, jelezte, megismerte a tavalyi kiskalózt. Pedig azóta számtalan solymász cimborával repítettem közösen harriszeinket, és egyikre sem szólt egy árva szót sem, sőt hívásomra párba repültek kézre az adott idegen madárral. Ilyen a komondor is. Az enyém nyalogathatja a lábát, kedveskedik neki közben, a Gabi komondorát meg 30 méterről utálja, pedig látszólag egyforma kutyák, még az ember számára is. Na kérem a sason kívül melyik vadászmadár tudna így differenciálni? Egyik sem! A problémát abban látom, hogy itt még nincsen kialakult harriszos idomítás és vadászat. Akinek van, az héja, sólyom, vagy sas módjára akar vadászni ezzel a fajjal, ennek fényében úgy is idomítja, pedig jobb volna, ha picit tanulmányozná a természetben való életét, természetét, viselkedését és mindjárt rájönne, hogy eddigi téveszméi sorra dőlnek,és mekkora baromságokat mesélt eddig a madaráról.
Na de kanyarodjunk vissza a hétvégéhez. A régi agaras, íjász és solymász barátaim szívélyes üdvözlését követően, a vadászat vezetőnk Tar Imi, ahogy a későbbiekben is, minden hajtás előtt eligazítást tartott. Mivel a harriszok a nyulat nem akarták, így a regula fácánilag őket illette, ha kiestek a körből, akkor pedig az íjászokat. A jelen lévő két agár már sikeresen futott az nap, így a esetleges nyúl lehetősége, ha előlem kelt az enyém, a többi pedig a hajtósor és az elálló íjászok lehetősége maradt. Párszor bepattintottam az agarak és íjászok között a héját, lássam mennyire érdekli az új társaság hisztis madaramat. Semennyire, így a nekem kijelölt balszárnyat leálltam. Megvártuk, míg oldalt és szembe az íjászok felveszik a lőállást, oszt indulás. A szlovák harrisznak volt két lehetősége fácánra repülni, de a fiatal madárnak a pusztai vad tikokra semmi hajlandósága nem volt. Robi este elmondta, még kezdő a madara (milyen is lehet egy fiatal tollban?!?), és eddig csak sipiket tudott fogatni, azt is szabadon követésből. Ez az után-dobásos dolog neki még új. A Duna TV stábja is két kamerával próbálta ezt az első rendhagyó találkozó gyöngyszemeit rögzíteni, megjegyzem szerencsével igen eredményesen történt ez. Majd meglátjátok a filmet, szerintem állati klassz, akció dús film kerekedett belőle! Az íjászok pár vesszőt engedtek a darvaktól hangos, sóvirágtól és csendőrtollaktól gazdag pusztába. Eredmény viszont még csak az első párban futott agaraknak volt, egy mezi képében.
Majd egy nyúl ugrott és szerencsémre irányomba futott, így engedhettem Tajgát, aki az első rohamával le is döntötte a nyulat, filmes stáb és az agaras környezetem nagy örömére. Hogy a nyúl hogy rúgta le magáról a héját nem láttam, mert siettemben ágyaztam egy becsületeset, mely néhány hölgy vadászban riadalmat indukált, de felpattantam és rohantam tovább, mert az ázott szik nem volt túl kemény ellenfél, és a fogaim is megúszták. A hajsza egy száraz csatornában ért végett, ahol a madár ismét megfogta a nyulat, hogy hogy és mint nem tudni, mert a berobbanó segítő vizslám után a nyúl elrongyolt és a madár még egy gyenge kísérletet tett, majd kézre hívtam. Nem látták, vagy nem erősítették meg az ott állók, hogy a kutya sodorta le a madarat a nyúlról, vagy egyszerűen, az nyomott a madaramnak egy májgerit, így a kutyát ismét a lábhoz hívtam, majd a gazos árokba küldtem Gabi kutyájával együtt keresni. Előnyösebb lett volna madaram és a hajtó íjászok számára, ha beállja a nyulat valamelyik kutyánk, de ez ebben az etapban már nem játszott. Amikor csatlakoztunk a csoporttól, kérdeztem, ezen a remek területen mennyi nyúl van. A válasz; sok, láttunk már 8-10 nyulat is! Hú bazz, meg is ijedtem, hogy ilyen remek ősgyepes, szántós, legelős, szárazárkos területen, solymászatra ideális pályán reggel óta csak 10 nyulat láttak! Na mindegy, csak legyen még ugyan ennyi nekem, gondoltam.
Kövi hajtás a balra fekvő ősgyepre tervezett visszára. Mivel annak a jobb oldalán végig ismét remek gazos nádas száraz csatorna húzódott végig, és a vezetőnk jelezte van benne biztos fácán. Jani barátunkon volt a sor, illetve a tojó sólymán. A következő eligazítás úgy szólt, hogy most a sólyom repül fácánra, így a héja és harrisok megkötve, íjászok az etap végén és két oldalán leállnak, a feléjük futó nyúl szabadon lőhető, az egy szem agár meg a felugró nyúlra ereszthető, lévén a héja kiiktatva és a sólyom fácánra esztergálva. Elbolondoztunk, míg a Pajeróval a leálló íjászokat kiállították. Majd felvettük a hajtó vonalat. A regula úgy szólt, hogy az egy szem engedhető agár középen menjen (félkilométeres volt a lénia és 800 méter hosszú), mi a vizslákkal dettó kerestetve a hajtósorban haladó íjászoknak. Timi a Pankával a jobb szárnyat záró kijelölt nádsas-gazos árkot kerestette a Jani madara alatt. Jani jelezte, nem várunk állásra, a madár kitartóan tud felettünk repülni akár 20 percet is, ennek fényébe el is engedte a madarat és lassan neki indultunk a szikes legelőnek. A sólyom hamar felvette a jó 5-6 emelt magasságát, sajna magasabbra nem akart, de látszott dinamizmusán szeret és tud is repülni. Fiatalos vére tényleg felettünk tartotta, csak az egész körbenJ és persze legtávolabb az őt hívó gazdájától, pedig Timi és Panka sorba tolták ki a fácánokat. Ha felettük lett volna a madár, szerintem mindet lerúgta volna. Látszott a reptén és akarásán, van ebben a szép madárban spiritusz, csak éppen nem a gazdi felett. Ennek ellenére és a majd kilométeres távot minden fácán után kopogósan letekerte, és kis híja volt, hogy a nádba ejtő prédát megfogja. Majd a filmen meglátjátok, mennyire jól tekert, picit szerintem alacsonyan, de rendkívül kitartóan a madár. Furi volt, hogy a harmadik fácán után is, ami a gazditól kelt, egyből az ellentétes pólusba repült vissza, és ott keresgélt, nem a papánál. Kérdezték is a tévések és a hajtósorom tagjai, miért? Mondtam a Janit kérdezzék, nem akarok hülyeséget állítani, ő a szakember és a madár oktatója. Olyan volt, mintha a sólyom magát szívatná direkt, vagy nem szeretné a gazdit. Tény a bábúra egyből bepumpálható volt, majd az elrakását követően ismét átlóba a túloldal ment vissza. De becsülendően volt benne kitartás és fogási akarat is, hiszen 4 fácánt támadott a kivert hatból, nagy távból és aktívan. Igaz a végén már a fejünk felett kalimpászott, de azt is olyan gyermeki bájjal és lendülettel, mint a vad fiatal sólymok a kirepülésük alkalmával. Szóval erős volt a pipike, közben a túlfelin az egyik íjász darutollas sapkájára is rájátszott két gyenge parabolát bohókásan, hogy még erre is futja. Míg remekül elkalapozott a madár, jobbról a lénia előtt olyan 200 méterrel egy mezei kezdett vágtába. Ereszthető az agár, volt a vezető felől a visszhang, így a szép sárga szuka neki is durálta magát. Ha majd nézitek a filmet beájultok. Na most mindhárom vadászati mód vadászai elkezdtek feszülni. A nyúl, aki főszereplője lett a filmnek, az egész hajtósor előtt, majd a bal oldalsó és szembe leállók előtt elvezette az agarat, hangos, „Ne lőj agár van rajta!” hanghullámzásba. Minden soron következő íjász megfeszítette húrját, hátha bukik az agár, majd fegyelmezetten visszaengedte, amikor tovarohant a hajsza. A második agárfordításra a sólyom is ráfordult az üldözőkre. Igazából majd a film alapján eldönthető, hogy korábbi játékos vizslaüldözési emlékeinek engedve, vagy valóban a nyúl érdekelte, de utánuk repült és a kalaphoz hasonló játékosan egy parabolát nyomott felettük, ügyelve a távolságra, hogy be ne zavarjon a nyúlnak, vagy az agárnak. Majd visszatért a hívó gazdája fölé, aki lehívta és pihenőbe rakta. Alkalmi filmszereplőktől ilyen pillanatokat szerintem akarva sem lehetett volna összehozni. A nyúl ismét fordított az agáron, majd bevitte a jobb szárny nádas árkán túl húzódó susnyásba, ahonnan az agár szófogadón visszaügetet a gazdájához, jelezve tisztelet a nyúlnak, ez jó volt!
A nyúl viszont hetyke volt, mert visszakanyarodott és éppen egy leálló íjász elé futott, aki vesszejét rátette. Mivel a nyúl a vesszővel a takarásba vetődött, Timi Pankája remek orra hozta terítékre az átlőtt nyulat. Összejöttünk ismét, e rövid hajtást követően, visszaidézve a sólyom remek repülését és az agár hajszáját, gratulálva az elejtő íjásznak, aki élete első nyulát ejtve el, várományosa volt a nap végi pálcázánakJ. Közben telt az idő és kérdésünkre miért ácsorgunk már negyed órája is, jött a válasz, hogy alig 200 méterre a kubikon szokott lenni kacsa, így néhány íjász kíséretében újra felengedi Jani a tojóját. Látszott a sokat repült madáron, hogy már nem akar a magasba vágyódni, de a kihajtott félszáz vadrucára azért ereje megfeszítésével becsületesen támadta, majd elrepült hozzánk, de ott már csak 2méter magasan tudott repülni, nagyon elfáradhatott az elmúlt 20 perces első hajtásban. Majd hirtelen a nádasban állókhoz vágódott, jelezve továbbra is tetszik a darutollas fejfedő. Iván mondta, hogy elsőre azt hitte a vándorra, hogy hím kerecsen olyan fáradtan csápolt, de a kacsákra való vágásoknál már látta, ez a Jani remek kis sólyma, és nincsen baj a röptével, csak fáradt az előző szép kalandoktól. Közben érkezett egy badella langyos tea, mely mellett tovább anekdotáztunk dideregve a szemetelő esőben, míg be nem jöttek a fiúk-lányok a kacsázásból. És meglepire gratulálhattunk Jani barátunknak, mert a nádtól mi a fácán tyúkjának az esetét nem láttuk, amit közben sikerült azért az erős madárnak bezsákolnia. Jani mesélte, hogy a nádból a kacsákkal együtt felrebbent a tyúk, ezt vágta le a sólyom, majd a nádból ismét a kacsák után rúgtatott, és Panka találta meg a döglött tyúkot. Iván kérdezte tőlem, hogy lehet ezt elérni, hogy a zsákmányát otthagyja a sólyom a kacsa kedvéért. Mondtam, nem tudom, kérdezze a gazdáját. Így már minden hagyományos vadászati ágazat magáénak tudta a napi becsület zsákmányát.
Míg a következő gazos, ősgyepes etapra felálltunk, a leállókat elvitte a kocsi, addig Timi megröpítette a harrisét. Térdig gazos csíkot fogtam magam elé, hogy vizsláink tudjanak benne nyulat állni, könnyebbséget adva madaramnak és a szomszédos íjászoknak. De csak fácánok és fácánok keltek, melyekre már a szlovák harris sem ment, így az íjászoké volt a pálya. Itt a stáb tudott ismét remek felvételeket készíteni, ha nem ázott be közben a szemerkélő esőben a motyójuk. Végre állt a kutyám, pisszentésemre ugrasztottam, és a böhöm nagy nyulat remekül vágta madaram, majd lerúgva ismét utol fogta és döntötte, majd harmadszorra is, amikor elfáradt és jeleztem az íjászoknak szabad a pálya. A hajtás végéig pihentetni akartam a madaramat a remek pedzést követően, így hol a Szőlőnek, hol az Árpinak jeleztük a kutyák által nyújtott nyúlállásokat. Itt végre pattogtak a nyulak, repültek a vesszők, jól szórakozott mindenki, de zsákmány nem esett. Míg bejött a végén mindenki, éppen arról beszéltünk, hogy lehet ezt a három irányzatot is okosan, együtt, udvariasan és tolerálva a másikat remekül űzni. Ezzel a csapattal biztosan! Oszt nekem jött egy döbbenet, hogy alig 4 óra, éppen röpítési időben valék, és vége a mai vadászatnak! Nem lesz egytől estig való korlátlan vadászat. Irigyeltem Janit, hogy ő legalább le tudta hajtani a tojó sólymát, én meg itt állok két kurta hajszával, hernyómat nem hogy vadra, de még el sem engedhettem. Terítékeltünk, közben a héját etettem egy nyúl combbal, mert megérdemelte. És keseregtem magamban, hogy egy ilyen jó nyulas pálya mellett abba kell hagynom a vadászatot ideje korán, amikor kezd a csibém bemelegedni. De hát ez volt mára tervezve! Míg a kocsikig vissza mentem, engedélyt kértem, a vezetőnktől, hogy a Grétikét addig megröpítsük. Gabi remekül hívogatta szép madaramat ezen az egy kilométeren, míg héjámat komótosan beetettem.
Este Hortobágyon szállásunk és vacsoránk várt. Gyorsan telegrácsoltam Tóth Jankó barátomnak, aki a Déri dokinál dolgozik éppen, hogy otthon leledzik, vagy csak átellenben 100 méterre. Szerencsémre ott volt, főnöke is, ki szintén régi barátom, így náluk tudtam a kertben panzióztatni madaramat a hortobágyi csodás éjszakában, és nem a párás kocsi belsejében. Janit persze átinvitáltam a csapathoz, ha a munkával végzett, hiszen számára is régi jó barátok voltak jelen, akik szintén szeretettel várták. Vacsi és néminemű kultúrált italozás mellett szakmai beszélgetések és régi emlékek feltárása történt. Betekintést kaphattunk némikép’ az agarasok életében és munkájában, Sznupi barátom remek bőrkézműves alkotásaiba. Ivánnal is folytattuk tovább az egész rendezvényre jellemző beszélgetésünket, míg a társaság elfáradt és megtértünk ágyikóinkban. Szállásról csak annyit, gyerek kolesz, a „full-fűtésre” reggelre 19 fok lett a szobába, így a két takaró és néhány pulóver hatására csak a jobb vesém fáj ma isL.
Vasránap reggel hajnali ködös párában mentem át madaraimért Janihoz, aki már forró kávéval várt, mely megjegyzem nekem és Gabinak életmentő italnak bizonyult, a többiek nagy irigykedése mellett. Agarasok elnöke, Imre várta reggelire a társaságot a pusztai tanyáján, rackák, lovak és egy harcikakas társaságában. Persze agaras tanya lévén volt agár, felnőtt és kölyök, és egy kis Sinka is. A reggelire szabott bundáskenyér és tea elköltése után eligazításban az szerepelt, hogy ma a fő műsorszám a 3 párban (6 agár) megjelenő agarak képesség, illetve teljesítmény vizsgája szerepel. Íjászok leállók lesznek, mi a Robival két solymászra redukálódott osztagunkkal, meg a szélén solymászhatunk az előttünk kelő nyulakra, fácánokra. Az első etapban csak őz volt, majd egy vizes csatorna áthágását követően széthúztuk a sort. Gabi, Robi, Ványuska és jómagam a két vizslával a jobb szárnyon kanyargó szőrös árkot vittük, íjászok kocsival előre leállóba, agarasok meg a hajtok vonalba. Indulás! Gyönyörű kakas repült az agarasoktól felénk, kiabálva jelezték, de Robi az égbe felettünk repülő alá nem akart beengedni. Én fájó szívvel, ugrásra kész héjával követtem, míg pár száz méter után egy kis csertölgyesbe berakott. Nem akartam fácánra engedni, csak a nap végén, ha nem ment volna a nyúlra. Kondija emelkedett, az idő meleg, vénasszonyok nyarát idéző, remek napsütés, kedvezve a két operatőr srácnak. Még két remek fácán kelés az árokból, de a Robi madara kurta kör után visszajött a kezére. Már a finisbe voltunk, amikor ismét áll a két vizsla, átengedjük ismét felvidéki barátunknak az engedést, de a kakast továbbra sem akarja. A negyedik után, már viszket a kezem, hogy ez is jó lett volna, meg potya is a madaramnak a pusztába, a szántásra kirepülő fácán. Mondom is az Ivánnak, ki mellett cuppogott a szántásba, hogy ilyen a tuti, persze amikor fácánozom nincsen ilyen sansz, csak ritkán. Mert hiába kilométeres a repülés, akkor sincs takarás, ezt meg a héjám marhára bírjaJ
A hajtás végén kiderül Sznupi agár párosa kiválóan debütált, amit az árokból sajna nem láttunk. Meg volt a nap első nyula. Derékszögben jobbra fordulunk, íjászok szokásosan kocsival előre, mi madarakkal maradunk a szántás szélén lévő gazos, akácos árkon, balra meg bent a szántásban felálltak ismét az agarakkal. Az első táblán mindjárt két nyúl is esett a következő két agárpárostól, kamerás emberek remek képeket kreálva róla. Mi közben az íjászok felé sétáltunk, lévén az egyik páros mellettük fogta a nyulat, és várni kellett, míg a két gazda oda fut. Aba kutyusom az árokban beállt, majd Báró rászekundált. Ismét szólok Robinak, ha fácán, engedjen. Kakas volt, és csodálatosan ez is a kilométer széles mélyszántást célozta, persze a harris meg egyből a fára. Hajaj! A fasor végén az árok átereszénél furcsán ideges lett a kutyám. Mondom éppen a többieknek, vagy macska, vagy róka, vagy valami hasonló lehet az átereszben, mert idegesen csapázott. Oszt a hajtás felé vagy 10 méterre vissza kirobban egy kakas. Mivel annyira már nyulat akartam, és a harris előbb se akarta repülni, utána engedet a már elugró madarat. Persze a harisst is dobta Robi mögülem, de az 50 méterre be is ült, jelezve, ő ma már nem kar semmit. A kakas a fasorral párhuzamosan repült vissza a hajtóvonal felé, pont bele a kamerába. Operatőr meg éppen vételben és a kiabálásra rázummolva a hajszára. A kakas látva a sort balra átváltott a fasoron és ki a nyílt mélyszántás felé, ahogy az eddigi kollegái is tették, bízva erejükben. Na ja, látszik itt nincsenek pusztai solymászokJ Héjám látva a potyát úgy tekert, hogy minden szárnycsapással méterekre közelítette a prédáját, majd vagy 500 méterre a levegőben akasztva zuhant hangos tetszési indexek kíséretében a mélyszántásba. Operatőr sietett a közeli nagytoálra, boldogan mesélve, fel tudta venni az egészet szerencsésen.
Madaram lehígult, kikopasztotta magát, jókat falt és mehettünk vissza a sorban. Gratulációk agarasokkal oda vissza. Következő táblán éppen elindultunk hasonló leosztásban, folytatva az irányt és az elrendezést, kelt egy nyúl az árokból a kutyám előtt. Egyből rá is dobtam, az operatőr kamerájával zsonglőrködésbe kezdett, nem számított az azonnali eksönre. Sajna a nyúl okos volt, és egyből a mellettünk lévő kukoricába fejelt, miközben éppen lemarkolta a héja. Madár szárnya majd leszakadt a kukoricaszárakban, ahogy felakad, a nyúl meg télakolt. Babona szőrrel karmai telve, és a fácán utáni nyúlakarás boldogságával indultunk tovább. Mondtam is magamban, Tajga wazze, kezdesz olyan lenni mint Brutálka nagyanyád, magas kondiba fácánt és nyulat, siiimmmán! A kukoricatáblát majdnem elhagytuk jobb kézre, amikor egy remek agár hajsza kezdődött, mely mellettünk a kukoricában a nyúl sírással végződött. Mire befutottak a gazdik az agarak kijöttek a kukoricából, nyúl meg sehol. Furi volt, mert esküdtem volna, hogy már nem él a tapsi, olyan sokáig sírt. Viszont az agarak szájában nem volt szőr, gazdáik szerint nem foghattak. Agarasok vissza a sorba, én meg a jobboldali táblára baktattam, magam mögött tudva a kukoricást, remek lucerna, majd mélyszántást taposva. A tábla vége előtt a kutyám beállt 40 méterre, majd előle felült nyugodtan egy tacskó méretű nyúl. Tajga egyből indult, pedig a vizsla még csak lesett a nyúl higgadtságán. A madár háromszor borította, parabolákkal fűszerezve vagy 400 méteren a nyulat, végül tartotta hosszú másodpercekig, én meg futottam, lihegtem, majdnem tanyáztam, oszt látom a nyúl szalad, a héja még biciklizik utána, de ennyi. Még egy tábla volt hátra, abban nem volt nyúl, az agarasoknál ismét esett Sznupinak egy remek pedzés. Oszt a vezető bezárta délben a vadászatot. Ismét pistult voltam, mert nem szoktuk meg a bérvadászatok során, hogy 3-4 órát vadásszunk csak. Ha vendég az ember okés, de így? Utólag, ha tudom, nem adok át lehetőséget a kutyáimtól, a fácánokat is nyaggatom, hiszen én is a többiekhez hasonlóan fizetővendég voltam. A visszautunkon így etettem a héját, aki remek munkát mutatott, bár még tapasztalatlan, hiszen eddig életében talán 10 nyúltámadása volt. Gabi közben a Gréti megrepítette a Robival párban is a kamerák előtt. A tanyánál már a bográcsban főtt racka pörkölt várt, és a riportot váró kamerák. Ezen kötelezettségeket letudva, ebédet elköltve búcsúztunk barátainktól, vendéglátóinktól, a pusztától.
Epilógus. A kezdeményezés és ötlet nagyon dicséretes. Bebizonyosodott, hogy mindhárom vadászati módot lehet egymás iránti tisztelettel és toleranciával gyakorolni, minden baleseti lehetőséget kizárva. A vadászat szervezése és lebonyolítása a puskás hajtásokat idézte, precízen és pontosan, mindenre kiterjedően, és követhetően. A hajtások megszervezése is remek volt. Látszott, hogy Imre profi az agarazásban, vadászatának a szervezésében. Otthon van az íjászat lebonyolításában is, egyedül a solymászat volt csak az új érzésem szerint számára, de hát gyakorlat teszi a mestert. Az agarasok szívélyessége, baráti köre, velünk való kedvessége példás volt. Szállásunkra a térségben feltételezem, az alacsony árért nem volt más lehetőségük, ahogy a kajára sem. Bár lehet, hogy picit elkényeztettük magunkat az elmúlt 10 év solymászati bérvadásztatásaink szervezése tekintetében, ez a része, és maga a solymászati vadásztatás azért nekünk már jobban megy és kifizetődőbb. Ennek ellenére, az éjszakát leszámítva remekül éreztük magunkat, csodálatos, solymászat minden ágára kiváló területen, darvaktól hangos pályán, pestközeli területekhez hasonló vadsűrűség mellett kultúráltan vadászhattunk.
Képeket holnaptól a képtárban már kereshetitek.
Üdv,
karvaly
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Archívum
A sas 7 kg-ban vedlett es 5 ., 5 es fel kiloban vadaszik. Nem hiszem,hogy letezik 9 kg madar . A ket het ekkora madarnal keves a kondicionalasra. Az Ivan kb 3 oraja ment el tolunk. Elnezest Gabor