Bemutatásomra álljon itt Lovas Éva állat- és természetvédő újságírónő cikke, mely a budapesti Kőbányai illetve a Soroksári Magazin hasábjain jelentetett meg rólam 2006 év őszén.

Tenyerén a levegő urai

Bérces János életformája, hivatása semmiképpen sem nevezhető mindennapinak. Solymász. Bár jelenleg máshol él, Soroksárhoz sok madarász és solymász barátja köti, ráadásul a szomszédos Pesterzsébeten, Lakó Antal vezetésével példásan működő díszmadár kedvelő klub (H40 csoport) tagja, immár egy évtizede.

-Miért pont solymászat?

Mert, vagy annak születik az ember, vagy nem. Én így születtem, és mindig is nagyon szerettem volna madarakkal vadászni. Az első nagy indíttatást a Gyöngyvirágtól lombhullásig c. film és főszereplője, a későbbi öreg barátom, és mindannyiunk solymászmestere Galántai Lelovich György adta. Mindig is ő volt a példaképem. Ő nem csak kiváló solymász és állatidomár volt, hanem nekem mindig is egy magyar Salamon király is, aki értett az állatok nyelvén. Ezt az elvet, az állatok megismerésén alapuló tartást, bánásmódot, betanítást, és a velük való foglalkozást követem ma is.

 Amikor megismertem a solymászatot, - ami több lemondással jár, és még több alkalmazkodással, mint az egyéb állatokkal való foglalatosság, nem riasztott el, sőt, - teljesen a rabjává tett. Mi úgy tartjuk, hogy mi solymászok vagyunk a madaraink rabszolgái. Csak így tudjuk őket a legjobb formában tartani, hogy vadásszanak nekünk és szaporodjanak.

Másik, később kialakult nézetem már inkább a hagyománytisztelet, és ápolás, nem utolsó sorban a legsportszerűbb vadászati mód ápolása. Végzettségem vadgazda, és voltam is puskás vadász, sőt hivatásos vadászi állásjelentkezéseim is voltak. Végül eladtam a puskákat, és megmaradtam állatszerető solymásznak.

Hogy miért ez a legsportszerűbb vadászati mód? Mert a madár vadászik, az ember meg közelről látja azt a csodát, ami egyébként a természetben zárt színfalak között rejtve zajlik, és csak néha, és távcsővel tudjuk élvezni. A természetben élő állatoknak természetes a ragadozók jelenléte és támadása. Nem is lehet másként, hiszen a szelektálást végzik, melyhez csalhatatlan szemük van. Nem a trófea, vagy emberi mérce a préda kiválasztásának a szempontjai, hanem a könnyű prédálhatóság. Ezért is hasznosak a természetben ezek a madarak és általában a ragadozók. A solymászat alkalmával, madár és leendő, vagy kiszemelt prédája között egyenlők az esélyek, mert mindkét félnek megvannak azok a született és tanult reflexeik, melyek a túlélésüket segíti. Ezért nem lehet kétséges, e madarak vadászatának a leginkább fair plai mivolta.

- Úgy tudom, vannak más állataid is. Hányan, milyen fajták?

-Ez néha naponta változik. Ami stabil jelenleg; az a három kutyám (két drótos magyar vizsla és a komondor), a 6 ragadozó madaram (5 héja és egy vándor sólyom), a legújabbak a kanadai nyérceim (3), az ormányos macim, a görényeim, melyeknek száma a szaporodási rátának megfelelően növekszik évente, énekes madarak számolatlanul. Több terráriumi állatot tartok a pókoktól a szárazföldi teknősökig, és persze a kerti tavam is egy pici ökológiai együttes, mely halak és kétéltűek piciny édene, ahogy a 300 literes akváriumomé is.

- Mióta ez a szoros kötödés? Első saját állatod?

-Négy éves koromból már vannak saját emlékeim, bár szüleim szerint, amióta járni tudok, azóta tartok állatokat. Apám, ki vidéki származású tanárember és iskolaigazgató volt, mindenféle állatot - ha az iskola révén, útjai során hozzá kerültek -, hazahozott nekem. Neki a kedvencei a madarak voltak, így nagyon sok féle madár élt nálunk. Így talán nem csoda; indíttatásom.  Emlékeim szerint például akváriumunk mindig is volt, sőt apám irodájában is volt mindig egy a növényei között.

- Milyen általános állattartási tanácsot adnál az olvasóknak?

- Mit tanácsolok? Már magamtól semmit, mert sok ember nem szereti az állatokat, és a természetet. Nekik hiába is tanácsolnék bármit is. Viszont akik megkeresnek kérdéseikkel, azoknak mindig a legjobb ismereteim szerint adom a tanácsaimat. Ha nem tudok hozzá szólni a dologhoz, mert ilyen is van azért, kiterjedt ismeretségemnek és barátaimnak köszönhetően, mindig a legjobb szakembert tudom ajánlani a kérdezőnek, így nem marad megfelelő információ nélkül. Mivel állatok terén elég szerteágazó az érdeklődésem, naponta csörren a telefonom, néha elég terhes is, de még nem küldtem el megfelelő információ nélkül senkit. Mindez nekem jól esik és nem terhes, mert tudom, nem az adott embernek segítek elsősorban, hanem az általa tartott, ápolt állatnak.

Hogy mégis adjak egy tanácsot, ha valakinek nincsen megfelelő információja, tudása, az adott állatával, és annak betegségével, problémájával, ne saját belátása szerint döntsön, mert ez humánus nézet, és nem az állati oldalé. Forduljon szakemberhez. Nagy hiba, hogy sokan szégyenlik mások megkeresését, és ezért még alapvető dolgokban is óriási baklövéseket követnek el, persze az állat kárára...

- A környezeted mit szól hozzád?

Mit szólna? Aki nem ismer az esetleg hóbortosnak, furcsa, különc embernek tart. Persze ez csak addig tart, amíg nem beszélt velem, vagy nem kért segítséget. Aki meg ismer, tudja, állatok iránti indíttatásaim, tapasztalatom, ezernyi barátom nem profitorientáltságot, státuszhajszolást, önmagam mutogatását jelenti, hanem egyfajta belülről fakadó küldetést. Más ember a tudásommal és ismeretségemmel már valamiféle diszpécserszolgálatot, vagy profitorientált állatparkot, menhelyet működtetne. Én megelégszem egyelőre a hátsó sorból való önzetlen segítségnyújtással. Tudom, sokan kihasználják ezt, de ettől csak komolyodom.

Természetesen benne van a nagy paklimban, hogy nekem is Durrell féle parkom legyen egyszer, ahol ember és állat megtalálja mind azt, amit szeretne, vagy a megnyugvását, tanulását szolgálja. A mai világban és a hazai állapotokat tekintve persze ez erősen illúzió egyelőre. Az sem titok, külföldre is hívtak, de én földhöz ragadt ember vagyok, és ha valamit eddig is szerettem volna elérni, vagy ez után is, azt itthon szeretném megvalósítani.