Használaton kívüli bográcsolós helyet alakítottam át korhadt fatörzsek, és némi száradóban lévő fűzfa ágak segítségével "görény várrá", ahol ők maguk kialakították a járataikat, a vacok helyét, és gondoskodtak a kémlelő nyílásokról is.

A vad kölykök akármennyire félősek (még mindig!), a kíváncsiságuk nem csillapodott.

A legöregebb nőstémyem segített a vad kölykök nevelésében. Már amennyi tőle telt, azt megtette. A többi, rajtam múlik.

Ha ez a nőstény beszélni tudna....

Felhívtak, hogy befogtak egy görényt, ha kell menjek érte. Nannáhogy és perszesőt! Kapát-kaszát eldobva robogtam a görényért, aki mint kiderült egy nőstény. Mikor otthon átraktam a végleges helyére, akkor vettem észre, hogy a nyaka igencsak harapdált, azt meg már tudjuk, hogy ez a párzás jele, és a vemhességet is biztosra vettem. Illetve első saccra azt tippeltem, hogy a vemhesség megszakad, a kicsik szépen felszívódnak, hiszen a hasán nem lehetett látni még a nyomát, tehát végső stádiumba még nem ért a kismama.

De aztán rendbe megszülettek a kicsik, teljes csendben, ahogy azt várni lehet a vad alomtól. A mama stresszes reagálásait látva jutottam arra a döntésre, hogy a kicsiket kicserélem, és Recém kölykeit neki adom. Nem kockáztattam, hogy a vad vérvonal esetleg használhatatlanná, emberi közeledést nem tűrővé növekedjen.