negatívba nyomom mostanság.

Két hete szopok! Nem kicsit, nagyon!

Több kár ért az elmúlt napokban, mint egy évben összesen, mind anyagi, mind eszmei, mind pedig szeretteim elvesztése terén.

Hát verseltem vasárnap ismét... Géza tanácsára némi felejtés gyanánt vörössel nyomtam.

Csimike

Száguldó időben melegek az eső cseppek,

Átázva már teljesen mindegy merre lépek.

A szürke szél hajt előre vagy a lábam?

Olyan mindegy, meghaltak a vágyak…

Tüdőnek csapódik a gőzölgő föld fojtó párája,

Ráfonva ködös ujjait a halandó torkára, szájára.

De légszomj nélkül tiprom az alászállt lágy vizet,

Amelyik most elém kerül, az bizony sárosan fizet!

A növényzet sóhajtva tárja égnek a zöldjét,

Gyökérzete mélyen lazítja szomjasan földjét,

Rekonstruálnak az elemek, amíg nem késő,

Bár a búzaszemek lisztes tartalom nélkül érők.

Jövő a kezemben, fájdalmasan pislog rám,

Nem remegem a kezem, hideg már a szám,

Békés álmot küldök könyörgően remegő testébe,

Hálásan csukja le felém szemét mozdulatlan fektében.

Karomba már a múlt gyermeke visszavonhatatlanul,

Újra szárnyal egyre feljebb, de már halhatatlanul.

Arcomat veri a vizes nyári isten, erősen és vádlón,

Visszaveszi, ami az övé, mert nekem adni kár volt…

Gyarló felhőket lesve esőcseppes pillákon át,

Feloldozást remélve, könnyes perceken át…

Várva a napkorongot, mely mindig előttem az égen szalad,

A körforgás most sem áll meg, egyre csak előre halad!

Tovább ment a vihar, egy sóhaj most felszakad,

Egyre távolodik, csak a kedves emléke marad,

És közös gyermekeink, melyek hangosan kiabálva,

Varázsütésre egyszerre engedik apjukat utolsó útjára.

Megállt időben száradnak az eső cseppek,

A múlton állva, lassan mégis előre lépek.

A napsütés ismét új mezsgyére csalja a lábam,

Ő jobban tudja már mi a tervem és a vágyam…