Természetvédelmi vizsgatételek

1.      Ismertesse az általános és hagyományos természetvédelem sajátosságait, valamint a másodlagos és elsődleges természetvédelmi jogi szabályozás különbségeit.

A természet védelmét szolgáló jogszabályoknak hagyományosan egyik legfontosabb alapkérdése, hogy milyen természeti tárgyakat kíván oltalomba részesíteni. A Tvt. A törvény céljai körében két területet jelöl meg. Külön tárgyalja a természet általános védelmét (ami kiterjed – a kiemelten védetté nyilvánítástól függetlenül – valamennyi természeti értékre és területre), másfelől a hagyományos természetvédelmet (ami a külön jogszabályokkal kiemelt védelemben részesített, azaz védett természeti értékeket és területeket jelenti). E konstrukció az általános védelmi elv alapján biztosít egy „védelmi minimumot” valamennyi természeti érték és terület számára, míg a különleges jelentőségű (ritkaságú, veszélyeztetettségű, stb.) értékek, területek megóvását a kiemelt védettséget – az ehhez kapcsolódó szigorúbb jogkövetkezményeket meghatározó – biztosító jogi formák ( pl. védetté nyilvánítás) garantálják.

Az általános természetvédelem körébe tartoznak:

-         a tájak általános védelmét (tájvédelem)

-         a vadon élő élővilág általános védelmét,

-         az élőhelyek, illetve természeti területek általános védelmét,

-         a földtani természeti értékek általános védelmét.

A hagyományos természetvédelem körébe tartoznak:

-         a védett természeti területek,

-         védett természeti értékek.

A másodlagos természetvédelmi szabályoknak mindazon jogszabályok tekinthetőek, amelyek szabályozási célja, tartalma elsősorban nem természetvédelmi indíttatású, de indirekt formában mégis kivált ilyen jogi hatást. Ebbe a körbe tartoznak mindazok a jogszabályok, amelyek valamely környezeti elemre vonatkoznak ( pl. Vízgazdálkodási törvény), vagy valamely természeti erőforrás igénybevételét szabályozzák (pl. bányatörvény, erdőtörvény, termőföld törvény)

A másodlagos természetvédelmi jogi szabályozás korábban már, a korai jogalkotások és ezen belül is a természet védelemmel foglalkozó jogi szabályozások alkalmával is történtek, amikor a szabályozás tárgya nem a természet védelme volt, hanem az ember számára hasznot hajtó élőlények fenntartása, vagy a természet javaihoz való hozzáférés (pl. erdő- és vadászati törvényekkel való) biztosítása volt. E korai természetvédelmi jogalkotási folyamatok megindulása azt jelentette, hogy ezek az új jogszabályok – már elsődleges szabályozásként – a védetté nyilvánított növény- és állatfajok, természeti területek „öncélú” oltalmát szolgálták.

Elsődleges természetvédelmi tárgyú jogszabálynak a Tvt. És a felhatalmazása alapján kiadásra került önálló vagy végrehajtási típusú rendelete tekintendők, amelyeknek a kimondott, deklarált célja a természet általános vagy kiemelt védelmének biztosítása. Ugyanakkor  a természet védelmének kettős jellege (általános, kiemelt) miatt az elsődleges és másodlagos szabályozás szerinti megkülönböztetés határvonalai már elmosódnak (pl. vadászati jogszabályok élőhely-védelmi rendelkezései a természet általános védelmét is szolgálják)

2.      Melyek a természetvédelem alapelvei a Nemzeti Környezet- és Természetpolitikai Koncepció szerint? Röviden ismertesse az egyes alapelvek tartalmát.

Magyarországon az 1994-ben megjelent Nemzeti Környezet- és Természetpolitikai Koncepció újrafogalmazta a természetvédelem korábbi alapelveit, amelyek ezután kihatottak a jogalkotás folyamatára is.

Ezek az alapelvek a következők:

1)      holisztikus elv: amely megállapítja, hogy a természetvédelmet nem lehet pusztán a „kiválogatott” és különleges védetté nyilvánított természeti értékekre, objektumokra korlátozni. Az egyes természeti rendszereket általában kell védelemben részesíteni, ezen belül lehetséges megkülönböztetett védelmi formákat érvényesíteni.

2)      folyamat elv: amely rögzíti, hogy a természet állapotának a megőrzése nem egy pillanatnyi helyzet konzerválását, hanem a természeti rendszer működésének folyamatosságát biztosítja, ún. funkcionális épség biztosítására hivatott

3)      komplementer elv: azt jelenti, hogy „ a környezetvédelem és a természetvédelem két egymást kiegészítő terület, amelyeknek a tevékenységét, stratégiáját és intézkedési tervét – a mellérendeltség és egyenrangúság szigorú tiszteletben tartásával – szorosan össze kell hangolni, mert a két terület tevékenysége kölcsönösen hat egymásra”.

4)      az elegendő méret elve: amely értelmében a megóvandó természeti értéknek, területnek elegendő nagynak kell lennie ahhoz, hogy a természeti rendszerek folyamatos működését biztosítsák és a biológiai sokféleség fennmaradásához szükséges populációméret is garantálva legyen.

5)      globális szemlélet elve: amely értelmében a természeti rendszerek működésével kapcsolatos elveket a helyi, regionális és régiók feletti stratégiákban is érvényesíteni kell.

6)      a fenntartható természet és racionális tájhasználat elve: amely egyértelműen rögzíti, hogy a természetvédelmi stratégiáknak törekedniük kell az ésszerű területi arányok meghatározására a humán környezet, a természeti gazdálkodás és a védett természeti területek között. Ezzel biztosítható és optimalizálható a természeti erőforrás és tájhasználat anélkül, hogy a természeti értékek degradálódnának.

A Koncepció számos más elvet is megfogalmazott (pl. használó fizet elv, a károsító többet fizet elv, stb.) de a hazai jogalkotást elsősorban a fenti elvek befolyásolták markánsan.

3.      Ismertesse a nemzetközi jelentőségű vadvizekről, különösen mint a vízimadarak tartózkodási helyéről szóló, ún. Ramsári egyezmény tartalmát.

Az 1979. évi 28. Törvényerejű rendelettel került kihirdetésre „A nemzetközi jelentőségű vadvizekről, különösen mint a vízimadarak tartózkodási helyéről” szóló, Ramsárban (Irán), 1971. Február 2.-án elfogadott egyezmény ( melyet az 1993. évi  XLII. törvény kihirdette).

Az egyezmény célja a vizes élőhelyek megőrzésének előmozdítása, valamint ésszerű hasznosításuk elősegítése, továbbá az ehhez szükséges jogi, intézményi keretek kialakítása. Az egyezmény, leszögezve az ember és környezete közötti kölcsönös kapcsolat és az ép bioszféra ökológiai jelentőségét, kimondja: a vízimadarak időszakos vándorlásuk idején országhatárokon repülnek át, ezért nemzetközi vagyonnak kell tekinteni őket. Az egyezményből a szerződő felekre ( az egyes államokra) az alábbi alapvető kötelezettségek hárulnak:

a)      A szerződő felek aláíráskor (csatlakozáskor) legalább egy vadvizes (vizes terület) – az egyezmény által létrehozott – „Nemzetközi Jelentőségű Vadvizek jegyzékébe” jelölni. A szerződő felek által jelölt területnek az egyezményben meghatározott kritériumoknak meg kell felelnie.

b)      Hazánk a jegyzékbe felvett területek felsorolását a 8001/1997. (K.É.Ért.4.) KTM tájékoztató tartalmazza .

c)      A b) pont szerinti jegyzékben szereplő területek státusának a megváltoztatására csak fontos közérdekből kerülhet sor és ebben az esetben is hasonló jellegű, és kiterjedésű területet kell a helyett jelölni a jegyzékbe. (Természetesen arra lehetőség van, hogy a szerződő felek a jegyzékben szereplő területeket bővítsék, hazánk is folyamatosan él ezzel a lehetőséggel.)

d)      A vadvizekkel (vizes élőhelyekkel) kapcsolatos különböző terveket úgy kell elkészíteni és megvalósítani, hogy azok elősegítsék a területek ésszerű hasznosítását és ökológiai jellegének megőrzését. Abban az esetben, ha a területek ökológiai jellege emberi behatás következtében megváltozik, erről a tényről az Egyezmény Titkárságát tájékoztatni kell.

e)      A vizes területek – különösen a jegyzékben szereplők – védetté nyilvánításával is elősegítendő megőrzésük, továbbá gondoskodni kell a területeket kezelők továbbképzéséről is.

f)        A szerződő felek kötelessége az is, hogy az egyezmény végrehajtásával kapcsolatos kérdésekben egyeztessenek, elsősorban a határokat átszelő vizes területek, a vonuló fajok védelmével kapcsolatban, valamint különböző segélyek, támogatások ügyében.

g)      Minden szerződő fél nemzeti vadvíz (vizes élőhely) leltárt készít, továbbá a részletes felek konferenciája számára tájékoztató jelentést ad.

h)      A szerződő felek gondoskodnak a jegyzékben felvett területeik kezelési terveinek kidolgozásáról, továbbá – összhangban a d) pontban meghatározott kötelezettséggel -  figyelemmel kísérik e területek ökológiai jellegének változását.

Az egyezmény, továbbá a szerződő felek konferenciái által hozott határozatok végrehajtásának koordinálását – a nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) keretein belül működő – Titkárság látja el a szerződő felek által életre hívott Állandó Bizottság általános irányításával. Az egyezmény végrehajtásának szakmai-módszertani elveit Tudományos és technikai Testület dolgozza ki.

4.      Ismertesse a világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló egyezmény természetvédelmi tárgyú rendelkezéseit.

Az Egyesült nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO)  széleskörű szervező munkájának az eredményeképpen 1972. November 16.-án  Párizsban írták alá; „A világ kulturális és természeti örökségének védelméről” szóló multilaterális nemzetközi egyezményt, melyhez Magyarország 1985-ben csatlakozott és az 1985. évi  21. törvényerejű  rendelettel kihirdetett.

Az egyezmény célja a kiemelt jelentőséggel bíró kulturális és természeti értékek védelme az ehhez szükséges nemzetközi együttműködés előmozdítása, abból a felismerésből levezetve, hogy a kulturális és természeti örökség nem csupán egyetlen ország, nemzet, hanem az egész emberiség pótolhatatlan és felbecsülhetetlen kincsét képezi. Ezzel összhangban állapítja meg az egyezmény, hogy a „kulturális és természeti örökség bármely részének elpusztítása vagy eltűnése súlyosan csorbítja a világ valamennyi nemzetének örökségét”.

Az egyezmény a világörökség körében tartozó kulturális és/vagy természeti örökségnek minősített értékeket a Világ Kulturális és Természeti Öröksége Jegyzékében tartja nyilván, amelyre a tagállamok javaslata alapján – szigorú kritériumrendszer és előkészítés után – kerülhetnek fel értékek. A veszélyeztetett helyzetbe került értékek külön jegyzékben is helyet kapnak (veszélyeztetett Világörökség Jegyzéke).

Az egyezménnyel kapcsolatban az alábbi főbb kötelezettségek hárulnak az egyezmény tagállamaira:

a)      A jegyzékbe való felvételi javaslat benyújtása előtt a kivételes, egyetemes értékkel bíró területeknek, javaknak a megfelelő színvonalú felmérése, dokumentálása, valamint a javaslattétel előtti egyeztetési eljárás lefolytatása (előzetes tájékoztató jegyzék a Világörökség Bizottság számára megfelelő csoportosításban).

b)      A Világörökség Jegyzékbe felvett területek, értékek kiemelt védelmet, megőrzését, fenntartását biztosító környezet kialakítása. Ez tulajdonképpen állami megőrzési garanciaként is felfogható kötelezettség a tagállam részéről.

c)      Más országok területén található világörökség védelmében való közreműködés, együttműködés más tagállammal.

d)      Az adott tagállam vagy együttműködés alapján tagállamok területén található újabb értékek feltárása, valamint a jegyzékben történő felvételre való előkészítése.

e)      Az egyezmény által létrehozott Világörökség Alap, mint pénzügyi támogatási forrás számára kötelező (legfeljebb a tagállam UNESCO tagdíjának 1%-áig terjedő összeg), valamint önkéntes hozzájárulások teljesítése.

Az egyezménnyel kapcsolatos koordinációs és operatív feladatokat az UNESCO Világörökség Irodája látja el. Az egyezmény legfőbb döntéshozó és végrehajtó szerve a Világörökség Bizottsága.

A Világörökség Jegyzékében Magyarország területéről a Budai Várnegyed és a Duna két partjának panorámája, Hollókő védett faluközpontja és táji környezete, a Pannonhalmi Apátság és táji környezete, az Aggteleki és Szlovák Karszt barlangjai – Szlovákiával közösen -, valamint a Hortobágyi Nemzeti Park szerepelnek.

5.      Ismertesse a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény rendelkezéseit, különös tekintettel az egyezményből fakadó engedélyeztetési kötelezettségekre.

Az UNESCO közreműködésével jött létre 1973. Március 3.-án, Washingtomban „A veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről” szóló egyezmény, melyhez hazánk 1985-ben csatlakozott és az 1986. évi 15. törvényerejű  rendelettel kihirdette.

Az egyezmény alapvető célja, hogy a Föld természeti rendszerének pótolhatatlan részét képező veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok megóvja a kereskedelmi célú kihasználástól, a jelen és jövő nemzedék számára fenntartsa, valamint az ezekhez szükséges nemzetközi együttműködés rendszerét kialakítsa. Természetesen ezeket a célokat elsősorban az egyezmény hatálya alá tartozó fajok élőhelyén (in situ) tartásával lehet a legmegfelelőbben biztosítani, bár ezt az egyezmény indirekt (korlátozás, tilalom) eszközökkel tudja csupán befolyásolni.

Az egyezmény három függelékben sorolja fel a hatálya alá tartozó fajokat. Az I. függelékben a kipusztulással közvetlenül fenyegetett, a II. függelékben az aktuálisan veszélyeztetett, a III. függelékben pedig bármely részes állam által veszélyeztetettnek tartott fajok felsorolása szerepel.

Az egyezményből a tagállamokra háruló alapvető kötelezettségek a következőkben foglalhatók össze:

a)      Az egyezmény által meghatározott kereskedelmi engedélyezési rendszer betartása és betartatása. Ennek lényege, hogy az I. függelékben szereplő fajok exportját, importját, re-exportját, továbbá nyílt tengerről való behozatalát az egyezmény szigorú feltételekhez – többek között hatósági engedélyhez – köti. Hasonló, de valamivel enyhébb szabályok irányadóak a II. és III. függelékbe felvett fajokra is.

b)      A tagállamoknak ki kell jelölniük egy ún. Igazgatósági Hatóságot, amely az egyezményből fakadó engedélyezési és egyéb hatósági feladatokat ellátja. (Hazánkban az egyezmény végrehajtási szabályait meghatározó 4/1990. (XII.7.) KTM rendelet Igazgatási Hatóságként a Környezetvédelmi Minisztérium Természetvédelmi Hivatalát jelölte ki.)

c)      Az Igazgatási hatóság a b) pontban meghatározottakon túlmenően, illetve azok végrehajtása érdekében:

• nyilvántartást vezet az I.,II. és III. függelékben szereplő fajok forgalmáról, az egyezmény végrehajtásáról és erről az egyezmény titkárságát évente tájékoztatja, kétévente jelentést ad az adott tagállam szabályozási és igazgatási intézkedéseiről;
• A tagállam területére jogellenesen behozott – egyezmény hatálya alá tartozó fajok egyedeit – elkobozza, az elkobzott példányokat az egyezmény előírásainak megfelelően elhelyezi, és az élő állatok elhelyezése érdekében nemzetközi pontot létesít vagy jelöl ki;
• Tájékoztatja a közvéleményt az egyezmény jelentőségéről, végrehajtásáról;
• A hatósági munka segítésére Tudományos Testületet hoz létre.
• Stb.

A tagállamok az egyezmény végrehajtása érdekében saját jogszabályokat is alkothatnak, amelyek szigorúbb elvárásokat tartalmazhatnak, mint az egyezmény előírásai (pl. Magyarország  a hivatkozott KTM rendelet az elefántcsont vagy egyes ragadozó madárfajok esetében szigorúbb feltételeket tartalmaz, mint az egyezmény).

Az egyezmény legfőbb döntéshozó szerve a Részes Felek Konferenciája, amely kétévente ülésezik. Az egyezmény végrehajtását az Állandó Bizottság, növényekkel, továbbá állatokkal, illetve állatszállítással foglalkozó bizottságok segítik elő. Az egyezmény koordinatív, ügyviteli feladatait a genfi székhelyű Titkárság látja el.

6.      Ismertesse a vándorló vadon élő állatfajok védelméről szóló egyezmény tartalmát, valamint a kapcsolódó megállapodásból fakadó főbb kötelezettségeket.

Az 1986. évi 6. törvényerejű rendelettel kihirdetett, „A vándorló vadon élő állatfajok védelméről” szóló egyezményt 1979. június 23.-án Bonnban kötötték meg, Magyarország 1983-ban csatlakozott hozzá.

Az egyezmény célja, hogy megteremtse a nemzetközi jogi kereteket a vándorló szárazföldi és tengeri állatfajok védelmére, azok teljes vonulási útvonalán, mivel azok a Föld természetes rendszereinek nélkülözhetetlen részét képezik. Az egyezmény szempontjából vándorlónak kell tekinteni azokat a vadon élő állatfajokat, melyek egyedei bizonyos időközönként és előre jelezhetően egy vagy több országhatáron átlépnek.

Az egyezmény I. függelékben a veszélyeztetett vándorló fajok felsorolása található. Az itt felsorolt fajokat egész elterjedési területükön egészben vagy részben a kipusztulás veszélye fenyegeti. A II. függelékben szereplő fajok védelmi helyzete kedvezőtlen és ezt az egyezménnyel kedvezően lehetne befolyásolni.

Az egyezményből fakadó kötelezettségeket az alábbiakban lehet összefoglalni:

a)      A részes felek biztosítják az I. függelékben felsorolt vándorló fajok azonnali védelmét, a kipusztulási veszély elhárítása szempontjából fontos élőhelyek megőrzését, illetve élőhelyeik helyreállítását, továbbá vándorlásukat jelentősen gátló tevékenységek, akadályok káros hatásának a megelőzését, kiküszöbölését, ellensúlyozását vagy minimalizálását.

b)      További kötelezettség az I. függelékben felsorolt fajokat veszélyeztető vagy valószínűleg veszélyeztető tényezőknek a csökkentése, szabályozása, beleértve az I. függelékben szereplő fajokat veszélyeztető nem őshonos fajok betelepülésének vagy betelepítésének ellenőrzését, illetve a már betelepített, betelepült fajok ellenőrzését, állományának esetleges felszámolását.

c)      Az egyezmény a II. függelékben szereplő vándorló fajok védelme és gondozása érdekében az előírások az előbbinél általában enyhébbek, itt – a nemzetközi együttműködés keretében – elsősorban külön megállapodások megkötése az államok feladata.

Az egyezmény legfőbb döntéshozó testülete a Felek Konferenciája. Az egyezmény végrehajtásának koordinálásával, ügyviteli feladatainak ellátásával a Titkárság foglalkozik. Az egyezmény részes felei által létrehozott konzulaktív, tanácsadó testület a Tudományos tanács, melynek főbb feladatai a következők:

• tudományos tanácsadás a Felek Konferenciája, a Titkárság és bármely Fél számára;
• Kutatási ajánlások, különleges védelmi és kezelési intézkedésekre vonatkozó ajánlások;
• Ajánlások készítése az egyes fajok I. vagy II. függelékébe való felvételre;
• Ajánlások készítése az egyezmény végrehajtása során felmerülő szakmai problémák megoldására.

A bonni Egyezményhez kapcsolódik „Az európai denevérfajok populációinak megőrzéséről” szóló megállapodás, melynek hazai közzétételére  1994-ben került sor.     A megállapodás a Bonni Egyezmény speciális, regionális végrehajtási megállapodásaként fogható fel, melyet a részes államok az egyezmény II. függelékébe felvett európai denevérfajok védelmi helyzetének javítására kötöttek.                                                                                    

7.      Ismertesse az európai vadon élő növények, állatok és természetes élőhelyeik védelméről szóló egyezmény tartalmát.

Ez az egyezmény már nem globális, hanem regionális, európai egyezmény. 1979 szeptember 19.-én Bernben került aláírásra.

Magyarországon „Az európai vadonélő növények és állatok és természetes élőhelyeik védelméről” szóló egyezmény közzététele 1990-ben történt.

Az egyezmény célja az állat- és növényfajok és különösen természetes élőhelyeik számára a védelmi minimum garantálása, a veszélyeztetett fajok esetében a kiemelt védelem kialakítása, valamint a természetvédelmi érdekek becsatornázása az ágazati tervezési rendszerekbe és a politikába.

Az egyezmény I. fejezete az általános védelmi követelményeket, a II. fejezet az élőhelyek védelmének, a III. fejezete a fajok védelmének, a IV. fejezete pedig a vándorló fajok védelmének speciális elveit, szabályait határozza meg. Az egyezményt 4 függelék egészíti ki. Az első és a második felsorolja azokat a növény, illetőleg állatfajokat, amelyeknek a szándékos pusztítását, zavarását stb. tiltja, a harmadikban pedig azoknak a fajoknak a felsorolása található, melyeknek igénybevétele, meghatározott feltételek mellett, engedéllyel lehetséges. A negyedik függelék rendhagyó módon nem fajokat, hanem tiltott befogási eszközöket és módszereket nevesít.

Az egyezménnyel kapcsolatban hazánk fenntartásokat tett – részben fajok, részben módszerek tekintetében - .

Az egyezmény végrehajtásának koordinálását, ügyviteli feladatainak ellátását Állandó Bizottság és a Titkárság biztosítja.

8.      Ismertesse a biológiai sokféleségről szóló egyezmény tartalmát, főbb rendelkezéseit.

Rió de Janeróban 1992. június 5-14. között aláírták „A biológiai sokféleségről” szóló egyezményt, melyet hazánk az 1995. évi  LXXXI. Törvénnyel hirdetett ki.

Az egyezmény alapvető célja az élővilág – beleértve a növény- és állatfajokat, élőhelyeket, mikroorganizmusokat – védelme, a biológiai sokféleség – amely magában foglalja a fajok, társulások sokszínűségét és a genetikai sokféleséget – megőrzése.

A szerződő felek elsődlegese arra vállaltak kötelezettséget, hogy gondoskodnak a természetes élőhelyek védelméről, az egyes fajok életképes populációinak a fenntartásáról, továbbá kialakítják azt a szabályzó rendszert, amely biztosítani képes a fajok és populációk megóvását. Ennek érdekében nemzeti stratégiát alakítanak ki a biológiai sokféleség védelmére és fenntartható hasznosítására, integrálják a megőrzést a különböző ágazati politikában, tervekben, azonosítják, megfigyelik a biológiai sokféleséget meghatározó összetevőket, illetve az azt közvetlenül befolyásoló tevékenységeket, folyamatokat, megőrzést elősegítő kutatási-képzési programokat indítanak és támogatják az így szerzett ismeretek terjesztését, információcserét.

A fentieken túlmenően – az in situ védelem érdekében – kialakítják a védett természeti területek országokon belüli és országok közötti rendszerét is. Az egyezmény külön foglalkozik a genetikai erőforrások védelmének és hasznosításának kérdéskörével. Rögzíti, hogy az egyes államok területén található genetikai erőforrások felett az adott állam szuverén jogokat gyakorol, de rendelkezik a nemzeti fennhatóság alá nem tartozó területeken található biológiai erőforrásokhoz való hozzáférés alapvető kérdéseiről is.

A szerződő felek kötelezettsége az is, hogy országhatáron belüli tevékenységük ne okozzon környezeti kárt az országhatáron kívül, továbbá azonnal értesíteni a területén keletkező, a biológiai sokféleséget más államok területén is veszélyeztető helyzetről a potenciálisan érintett országokat.

Az egyezmény végrehajtásának koordinálásával, ügyviteli feladatainak ellátásával az ENSZ Környezeti Programjának keretében működő Titkárság foglalkozik. Az egyezmény külön pénzügyi-támogatási rendszerét a Globális Környezeti Alap működteti.

9.      Ismertesse a magyar természetvédelmi jogi szabályozás fejlődésének főbb elemeit 1935-ig.

Az 1935-ben történő átfogó szabályozásig, a korábbi természetvédelmi szabályozások nem elsődleges természetvédelmi célokat szolgáltak.

Az európai kontinentális szabályozási szisztémához hasonlóan hazánkban a természetvédelmi jogi szabályozás gyökereit elsősorban a erdőtörvényekben és a vadászati jogszabályokban találjuk meg.

Ilyen jellegű szabályozás volt Zsigmond király 1426-ban megjelent rendelkezése, amely az erdők kíméletes használatára, racionális használatára szólítja fel a tulajdonosokat. Kimondta, hogy a főispán „azon erdőrésznek, amelynek fái kivágattak, felszántását semmi szín alatt meg ne engedje, hogy ott újra erdő nőhessen fel”.

Hasonló tartalmú szabályokat állapítottak meg az 1565 és az 1669-is erdőrendtartási törvények is.

Az erdők védelmének szabályai között feltétlenül meg kell említeni II. Lipót 1790. évi dekrétumát, melynek LVII. Cikke rendelkezik az erdők pusztításának megakadályozásáról.

A cikk kimondta, hogy a pusztító ellen ügyészi kereset terhe alatt, a szükségeshez képest erdei zárlatot alkalmazva, akadályozzák meg a pusztítást. Az erdei zárlat részletes szabályozására az 1807. évi XXI. törvénycikkben kerül sor, amely felhatalmazza a törvényhatóságokat a tulajdonosok rendelkezési, illetve hasznosítási jogának felfüggesztésével. A szigorú szankció alkalmazására akkor kerülhet sor, ha az erdők kezelése szakszerűtlenül történt, és a pusztítás az illetékes hatóság tudomására jutott. Ebben az esetben az erdők kezelésére gondnokot kellett kirendelni. A fentieken túl az elkövetőre 200 Ft pénzbírság kiszabható volt.

Az 1791. évi XXXI. erdélyi törvénycikk a vitás tulajdonjogú erdők pusztítása megelőzésére született. Ez a rendelkezések több mit fél évszázadig voltak hatályba.  Az 1840. évi IX. törvénycikk is csak a büntetési tételeket szigorította.

Mindenesetre szigorítás ellen, a törvény az erdő