Szezonzáró vadászat 2.

Szombaton remek kipihent állapotban ébredtünk néhányan, páran fel sem keltek.:) Igaz hétvége, minek a kapkodás akkor. :)A gyűlihelyre így is pontosan érkeztünk, kivételek persze vannak most is és a szokásos. Vadászat vezetőnk látja az állapotokat, ismeri a helyi erő könyörtelenségét, mely az autópálya utáni szakaszon szokta az autósokat lecelebrálni, még az ebéd előtt, így gyorsan szeretné az eligazítást megtartani, nehogy valakinek ez a jogsiába kerüljön. Így volt egy pici nézet különbség az elnökkel, bár úgy gondolom, hogy sem az elnöknek, sem nekem vagy bárki másnak nincsen beleszólása a vadászatért felelős vadászatvezetői ukázba. Ő dolga, utána lehet őt ezért támadni, vagy hújkodni. Bár a mondvacsinált „szabályokra” való hivatkozás korát éljük, és sajna úgy, hogy a meglévőket meg semmibe vesszük. Te kedves olvasó is ebbe a táborba tartozol, ha az őszi közgyűlésen igennel szavaztál akkor, amikor tudtad, hogy ez szabályzatunkkal ellenes. Ha nem ismered a szabályzatainkat, ez magadról állít ki bizonyítványt és akkor is, ha azért tetted fel a kezed, mert dumáltál, nem figyeltél, vagy láttad a haverod is ezt teszi. Persze nincsen ezzel semmi baj odáig, amíg te nem kezded nekem mondani mi a szabály…:)
De solymásszunk, ez fontosabb. Jött két madaras cimborám, fotómasinákkal és állványos teleszkóppal, meg a decemberifotósunk, Htomi barátja. Valahogy mindig az én csoportom a kedvenc, így ezen a napon, nem csak Onedinnel és szép tojójával egészült ki a csapatunk, hanem a vendégek zömével. Igaz a csapatom tagjait nem izgatta a megjelenő „tömeg”. Nem csinálunk eddig sem titkot, nem zavart, ha valaki érdeklődik a solymászat iránt. Hogy miért vezetem a nézettségi indexet, és miért nem más csoport, ez ugye egoizmusomból fakadóan nem kérdéses.:) A nekünk kijelölt terület jelzőkövénél leparkoltunk, rendőröket megúsztuk, madarakat beélesítettük, és mint egy 14 fővel elindultunk a bokros fasoron. A két halász jelezte, már engednének. Én szintúgy, a többiek még megkötve. Persze a halom kutya és hangzavar nem sok esélyt mutatott a madaram vad után eresztéséhez, így jeleztem, átmegyek a fasor jobb oldalára, ami arra felé kel, vagy repül és nem jön mögötte pótkerék, arra engedek. Misu Grétivel, Peti a teleszkópjával és Dani a lelkesedésével hozzám csapódott rögtön. Mivel nem értik a dolgot, mondom cintányérral nem lehet verebet fogni, ergo az összes fácán vagy előre fut és repül, de valószínűbb, hogy felkavarnak a fasor fölé a kutyáktól, a mi irányunkban, és vagy átszelik a táblát a következő fasorig, vagy hátrafelé a kocsik irányába a bodzásba fejelnek. Mivel gyenge a szél, szépen szállinózik a hó, az időjárásnak nincsen befolyásoló hatása a fácán menekülési irányára. Bár a tegnapi naptól még tompa vagyok, azért szokásomhoz híven, meg rutinból, a hajtás megindulásakor mindig az eresztési lehetőségeket szoktam latolgatni, ahogy nekik is mondtam, próbálok a fácán fejével gondolkodni. Aki nem így tesz, az csak a határt zaklatja és soha nem lesz olyan eredményes, mint mi. Te kedves solymász barátom, talán emléxel arra, hogy a Nyulas mindenhol nyúlba botlott, még az állóvíz közepén is.:) A miértre sokan azt mondták szerencséje volt. Na persze, a solymászathoz kell ez is, és nem is kevés, de tudni kell mire vadászunk és azt a vadat ismerni kell. Bitó, Nyulas, Imi és sorolhatnám (már a Panaszjankó is :)) az alapján fogat sokat mert ismerik, tudják mire vadásznak és persze remek, jól idomított és felkészített madaraik vannak, melyek nem az óra mutatójához vannak igazítva. Ez az amatőrség első jele, amikor azt mondja valaki, 3 után engedek! Én miért nem? Pedig van, ahogy most is, csak egyszer repült Tajga a héten és persze 4 óra körül sötétig. Na mindegy, egyszer majd jól felszívom magam és a nagyok bevonásával tartok egy tanfolyamot idomításból, etikából, madárpszichológiából és vadismeretből. Aki azt hiszi ez 4 tantárgy a solymászati szakon, az téved! Ez kérem egy, ha csak az egyikre áll a tanuló bukásra, csak III. osztályú solymász lesz, akár hány évtizede solymászik. Kashai mondta vót azt hiszem, nem attól solymász valaki, hogy kajabálja, ő hány évtizede kínozza a madarakat, hanem az, hogy a madarai hogy muzsikálnak. Aki minden évben hozza a formát, és csak 5 éve solymászik, az ugye a jó solymász és nem az, aki 30 éve repít, vannak fogásai, de csak adott időpontban, és ne legyen másik kutya szabadon, mert idegesíti a madár, a szélnek is úgy kell járnia, és mindennek, amit elképzelt. Szerintem ez az ember nem jó solymász csak solymász, szoftver fejlesztésben a tematikáit ismerve meg remek szakember volna, a monitor előtt.:)
Szóval, hogy fejemben tisztuljon a sok leülepedett hülyeség és maligán, ami az éjszaka folyamán próbált erőszakot tenni rajta, próbáltam társaságomat szakmailag oktatni, bár asszem ezt csak Misu vette komolyan. Rutinosan hagytam, hogy a csoport 30 méterre előttünk csacsogjon. Imi kiabált hirtelen, Janiííííííííí megy a tyúk! Tényleg jött, magasan a fasor felett, szépen ívbe kikerülve minket és irány a 400 méterre lévő bodzás. Fél szemem a madáron, látom igen kívánja, pedig alig 10 perce vettem ki a ládájából. Mivel jobban szeretem, ha a munkától nyugszik le és nem a kezemen tombol, így elnyomok egy mosolyt, hogy miért? Ha nem tudod, nem vagy solymász.:P Egy vonalba ér velünk a fasor magasságát szántó tyúk, amikor aláengedem a héját. Élvezem, ahogy laikus vendégeim, akik csak teleszkóp és távcső világában láttak, vagy csak akartak ilyen hajszát. Tajga kitett magáért, látta, 400 métere van az akcióra. A tyúkot még a bokrok felett lemarkolja, így esnek le. Felsír a fácán és sír, a héja csörög, én konstatálom a srácoknak, amit már nem látnak. Odasétálunk, mert minek zaklatni a meghitt társulást, meg a 3 liter bortól másnap nem szoktam futkosni. A bokrok között látom, a héja 2méter magasan felakadva, mert az egyik lábán a csörgő szerencsétlenül egy csúzliágat fogott és keményen. Üvölt a madár dühébe, markai csupa toll, alatta nagy tollkupac, faroktollak, miegyéb. Rángatom a bokrot, mert felmászni nem tudok, a machétám meg a kocsiba. Végre enged a villa, madár landol, majd a kezemen ül végre. Pár falat, hogy megnyugodjon. Srácok is beérnek, a vizslám idegesen a fácántollakat túrja orrával, mondom megkerestetem, mert ennyi toll az nem egyszerű kifordulás. A sebzett vadat mindig utána kell keresni, ez nem etika csupán, benne van a vadászati törvényben is! Tudom, vannak solymászok, akik úgy tartják etikusnak, vagy csont nélkül megfogja, vagy vesszen, még ha a szárnyát is törte el pölö a sólyom. Az nem zsákmány, vélik igen elítélhetően, mint állatvédelmileg, mind etikailag, törvényileg. Minden esetre nem ők tanítottak vadászni, így keresni küldöm a kutyát a bokrok alatt, kis társaságommal követjük a kutyát. Aba vagy 80 méterrel odébb beáll, mutatva ott. Odamegyek és látom, a kutya orra előtt 50cm-re fekszik a tyúk, nagyon beteg, tátog a csőrével, majd szép csendben engem nézve leejti a fejét és megtörik a szem. Odahívom a srácokat, hogy ott van a tyúk, lássák, miért kell utánkeresni mindig a vadat, ha egy madár fogást-rúgást próbált rajta, majd átadom Tajgának jogos jussát. Fiúk fotóznák, de Tajga felkapja az erősen vérző zsákmányát és messze a bokrok alá száll vele, úgy rohanok utána, hogy ne a legsűrűbbe féltse. Mellé térdelek, míg kopasztásba nem kezd, ekkor már nem félti, lehet fotózni.
Tyúk a hátizsákomba, madár kisimulva a kézen, irány a csoportom! A fasoron több lehetőség nem volt, így átkelve a csatornán megkeressük a srácokat. Béla éppen a fáról hergeli le a madarát, majd később egy tyúkot fogott a madara a jégen, okosan utána ment, derékig beszakadt, telózott a távolból, megy haza átöltözni. Csoportot beérve, csak úgy csattognak a vakúk, mindenki egy ember körül, Iminek gratulálunk az első tyúkjához. Felállunk vonalba, hogy a következő csatornáig, a gazos, szolidágós, bodzás táblát letoljuk. Mondhatni baráti társalgások közepette, én picit előttük pár lépéssel, irányítva a kutyámat, illetve a srácokat. Mondja a vadőr kísérőnk, - aki kedvesével közelemben van mindig, lévén az elmúlt években rájött a Nyulason és az Imin kívül nálam láthat akciót élőben -, hogy tényleg van kint királyfácán, de majd a másik táblában, mert a héten ott látták őket a bokrok alatt. Jelzem a többieknek, ha ilyen repül, én szeretnék engedni, mindegy mekkora a táv, vagy az irány. Tényleg, héjával még nem fogattam másfél méteres aranyfarkút, csak karvallyal sipikirályt. :) Vonalban a bal oldalt a szélén cuppogunk, kismünsztis srác jelzi áll a kutyája, de az én kutyám is beáll a bokrok között. Így maradok az enyém adta lehetőségnél, lévén ezt a kutyát jobban respektálja hisztis tojóm és én is Abában vagyok 100%-s. Közben a kis münszterlanditól kirepült a tyúk, így egyértelmű Aba helyzete. A vadőrünket kérem, menjen a kutyához kiugrasztani a fácánt, mert többen fotózni szeretnék az engedést, és bent a bodza közötti mellékszereplői mivoltom nem érvényesülne.:) Meg ugye nem nyakbadobást játszunk. Kiugrasztja a tyúkot, engedem a héját, aki sprintből durranósan fogja a fácánt. Nem tetszik a dolog, mondom is a többieknek, lentkerekes volt a fácán, látható volt a keléséből, mert nagyon legyorsulta Tajga. Minden esetre a fotósoknak egy közeli eksön jutott, talán azt is hihették, hogy ez mindig ilyen könnyen megy. Én is fotózom őket, ahogy a madaramat és kutyámat digitalizálják. Majd irány tovább. A csatornát elérve veszünk egy balost, pár száz méterre a jobb szárny várakozóan tömörül. Odacuppogunk, mi a bánat oka, de kiderült, hogy csak a Nyulas madara van még fán, és gazdája meg szabadon követi. A remek madár egy kakast üldözött a szemközti galéria erdőben, és azt követi, a Nyulasra nem reagál. Így barátom hívogatóan battyog utána. Mondom a többieknek, elmegyek, segítek neki lehúzni a hűtlen madarat valamelyik tyúkommal. Jó 300 méter közöttünk már csak a táv, látom héja egy kőris tetején, Pista felé lengedez és közben próbálja beérni. Nem megyek tovább, mert közben az én kutyám is a kevés takarásba beáll, és lehet a kikelő arra repülne, amerre a madár ül. Így nyugtatom és biztatom a kutyát az állásában. Közben beér Feri, kutyájára irigyen beugrik Aba és a kakasa persze a Pistáék felé repül. Szívom a fogam, de semmi gáz, ezzel szinkronban, ott is kel egy kakas, mielőtt a Nyulas a madarához érne, és toronyba, fentről meg sólyom módjára zuhan a héja, elmarkolja és tollfelhőbe esnek le. Pityu szalad, tudom ő még a puffanást is hallhatta. Így zurikk a srácokhoz, mondom simán lejött a héja, nem kellettem, és egy klassz pedzés örömével lettem gazdagabb.:)
Visszafelé hajtjuk a következő táblát, hátha lesz benne hosszúfarkú. Most a jobb oldalt viszem, bízva benne a széllel a jobb oldali bokrost támadják be a kukoricából a királyok. Hát király nem ugrott egy sem, kakas viszont vagy három, de mind a baloldali tábla irányába, Imre nagy örömére. Egy kakast zsákolt is szép üldözésből. A tábla végén balra át, és az azt határoló nádasos, gazos száraz árkot kerestetjük visszafelé. Egyedüli engedő maradtam így szabad a pálya. Héjám jarak, de sokáig semmi. Már a tábla közepe magasságában járunk a szép hóesésben, amikor elugrik hátra felé a madár. Mindjárt gyanús a dolog, mert barátaim mögöttem lemaradva 15-20 méterre jönnek beszélgetve. Gondoltam mindjárt, nem a laposüvegük után rugdalódzik ez a nőstényszárnyas. Látom mögöttünk jó 100 méterrel repül erősen egy tyúk jobbra a következő nagy nádasos táblába. Két parittyás kört tekerve a leugró madarat, meg sem próbálva kézre ültetni, a körív végét a fácán irányába hajítottam. Bár volt vagy 150 méter előnye már a tyúknak, gondoltam nem árt egy kis sport. Héjám jó darált, majd parabolázott, és leült valahová takarásba, gondolom gyalog keresi tovább a zsákmányát. Remekül kongatott, nem sokon múlott még a nagy távolság ellenére sem. Optimistán átfutok a kukoricatarlón, mert ugye az ember bízik a madarában. Onedin mutatja, hogy valahová ide repült a madaram. Mondom, tudom, sőt akkor már hallottam is.:) következő nyiladék saroknál meglelem aranyomat, kézre veszem és irány visszafelé a srácok. Ők várnak nyugisan. Glavatomi kérdi, mi volt ez az óriáskerék szerű bepörgetéses indítás? Szerénykedem, azért nem akarom a nagy titkokat mindenkinek kifecsegni.:) Közben Imi hosszú üldözésből magáénak tud egy tyúkot, bár mire megtalálja a kis csatorna mélyén, a mohó madár fél begyre pakol. Így jelzi, neki egy óra pausa.
Mivel jót repül Tajga, most pihi, repüljön Grétike. Átszerszámozzuk, Misunak mondom álló kutyától próbálunk, ha lehet. Irány a sűrű bodzás. Bár a Harris nem szereti a sűrűn fedett terepet, azért próbálkozunk, mert a rossz tapasztalat is tapasztalat, neki meg tanulnia kell. Áll a kutya, Misut helyezem, mondom, hogy meg merre, meg inkább csak a fácán-zajirányába és minél fölfelé dobjon. Minden kísérő már a fényképezője mögött, hajrá! Tyúk kikelt, és irány haránt visszafelé a korábban lekeresett kukoricás, Grétike lapátol utána magasan, de látom, ma nem igazán akar vadászni. A tyúk ráadásul erősen sörétezett, látszik a röptén, tollhiánnyal is küzd szegény, éppen egy igazi süti lenne madaramnak. Lenne! Mondom a Tominak, Tajga ezt még hamarabb elmarkolta volna, mint az előbbit… Jó is, hogy nem ő repült, mert ettől nem nőtt volna az egoja, csak a kummantási hajlama. Elporoszkálok utána, mert a bokroktól nem látom az útvonala végét. Fotósunk mondja merre a merre, a következő tábla túloldala. Innen némi kézre hívás után be is jön, fotósunk remek képeket eszközöl róla. Vissza a csoporthoz, hajtunk tovább, Születik a Nyulasnak is egy szép tyúkpedzés, majd egy kakas, melyen befejezi a napot. Átmegyünk a csatorna másik oldalára és vele párhuzamosan állunk fel a Balaton irányába. Már a tábla végénél vagyunk Juci áll, Pista szól, point! Misut felállítjuk, gyors javaslat, hogy merre, mindenkinek a kezében a fotómasinája, Aba szekundál már. Pisszentésemre felveri a tyúkot, Misu remekül enged, madár üldöz magasan, de látom nem igazi hévvel, bár a távoli erdősávig leköveti a tyúkot, majd magasan beül fölé. Hívogatom, de nem jön. Jó 20 perc mire a 400 –ról rászánja magát, közben picit önállósodik az erdősávban. Nem akartam oda menni hozzá közelebb, mert a Harris nagyon okos madár, a következőkben is kéretné és elvárná, hogy érte menjek. Így inkább türelmesen hívogattam. Csoportom detto nyugalomban várta Grétike kézre jövetelét. Miután ez megtörtént, mára befejeztem vele, megkötés és kaját kapott a ma lustálkodó nőszemély. A következő tyúkra Imi engedett, messze a tábla túlsarkába, volt egy remek levágás, azt gondoltuk meg van, de később kiderült üres vágás volt, Imre meg magnak hagyta a tyúkot és jött vissza hozzánk.
Ismét átsétáltunk a kis hídon az aranykakas reményében (melyet csak Béla látott állítólag :)). Juci sehol, persze bent az árok nádjában fejre áll. Aba szekundál, mindenki fényképezőt élesít. Most videót akarok készíteni. Felállunk, videó indul, kutyát ugrasszuk, kel a tyúk, repül a madár, pereg film. Az üldözés egy szép levágással pár száz méterrel arrébb a csemetésbe végződik. Mindenki optimista az üggyel kapcsolatban. A sarokban van egy kapu ott bebújok a kutyával és futás a madár vélt pedzési helye felé. Mire oda ügetek kintről Imiék jelzik, kiült a madár pedig kétszer is levágott a fácánra. Már látom a fán, nem jön le, várja a tyúkját a csemete mögötti nagy nyárfásba. Fotós mondja arra szaladt a tyúk, a héja meg utána, de végül a fára ült. Na gondoltam, akkor a tyúk tiplit vert. Átmászom a kerítésen, kutyát alul átkúszatom, és próbálom a héját lecsalni. Némi galamb beígérésre lejön. Nincs kedvem visszamászva a csoporthoz menni, a másik irányba az Imiék felé meg széles és mély vizes csatorna. Kiabálok, hogy körbe kerülöm a bekerített csemetést, addig is kerestetek. A közepén a kutya beáll, látom a kakas farkát. Elő a kamerát, ugrasztom a kutyát, repül a madár, de fel egy fára, nem kell neki a kakas. Talán még mindig a tyúkját várta. Még egy kakas ugrik alá, és a magasan ülő héjának tuti poziba. Még sem kell neki. Majd ismét áll az Aba, látom nyúl, beugrasztom a kutyát, lévén a Tajgát eddig soha nem érdekelte a mezei, csak az üregi. Na erre levágott, majd alacsonyan beült és simán kézre jött. Ennyit megért a nyúl.:)
A csoportom türelmesen várakozott, irány vissza a kocsik felé, faggatjuk a nádasos csatornát. Sokáig semmi, majd az utolsó tábla előtt egy kis kukoricás, melybe a fiúk beletrappolnak. Bár messze van és pont balra, tehát dobhatatlan pózba, de utána engedem a héját. Át a csatornán bevág erősen a juharos alá. Nagy a csörgés, így a fotóssal rohanunk hátha. Madár a bokron ült mire oda értünk, és a kakas meg visszafelé elrepült. Vissza a csoporthoz, de a csati ezen a bal oldalán. Már jön a az utolsó 100 méter, nem is értem miért nem rohanok leállónak. Így messziről kelnek a fácánok, vagy hatan. Persze 100 méterről az éppen üldözésből felvett madarat utána lendítem, had sportoljon. Jól beüldözi a kocsik oldali tábla gazosába őket. Mivel széles csatorna itt is a táblahatár, a Nyulassal kerülünk egy nagyot a hídig, majd megkeressük a csörgő madarat, aki a földön keresgéli kakasát. Ebben a gazosban még vagy 4 engedésem van, de a madár elfáradt. Mondom a Nyulasnak, hogy irány a kocsi, ha addig lesz valami, akkor még engedek egyet, különben fájront. Hát sokáig semmi, majd messziről haljuk egy fácán elrepült. Az autókhoz nem tudunk kimenni az útra, mert kötésig ér a víz az úttal párhuzamos csatornában. Azt a bodzást akarom utoljára még lekerestetni, ahol az első pedzésem volt. Hopplá, magasan a fák között egy kakas repül át előttünk az út túloldali nádasába. Gyanítom ez az utolsó engedési lehetőségem, így bár nagy a táv, engedem a madarat, mely végigkongat és ahogy az ágak látni engedik le is vág. Na futás, mert a hídig kell egy 200 méter kerülni. Már az úton futok visszafelé az átrepülés magasságában. Hallom a túloldali nádban a csörgést. Vagy, vagy. Mivel ezen az oldalon is vizesárok és a kisvasút van, tovább lefelé iparkodom a 300 méterre lévő átjáróhoz, majd visszasétálok az utolsónak hallott helyre a síneken. Zörög rendesen, így begázolok a nádba pár száz métert. Madár a földön ül, szaladgál ide-oda, keresve kakasát. Kézre veszem, mára ennyi beetetem. Kocsikhoz érve lassan beérkezik mindenki, Galva mondja felénk repült tőlük egy kakas, arra engedtem-e. Hát igen :). Egy közös fotóig összetérdelünk, még megvárjuk az utolsónak befutó Bélát, oszt irány a szállás. Röviden ennyi. Vasárnapot írja meg Mumi:)
Képek fent vannak, de még jönnek.
Röppentem
karvaly