Tavaszváró meditálás.

Nem tudom te hogy vagy vele, de a tavasz már itt kopogtat. Két napja a hajnali sötétben, míg a hótól próbáltam mentesíteni az autómat és a közlekedési felületeket, ami ugye 100 méter feletti nálam és fél óra, a fekete rigók éneke kísért. Sőt múlt hét csütörtökön, azaz február 19.-én harrisom kidobta az első másodrendűjét. Bár ő nem mértékadó, lévén mexikói mivoltának a hó nem hiszem, hogy a kikeletet jelentené.J Ettől ő még repül, és nem is gyengén. Tegnap két alkalommal tekert el valami után. De ne egy kurta kört képzeljél el, mert az elsőnél 5 perc kellett mire a távolból a dombok és erdő túloldaláról meghallottam az ezüst csörgőinek az énekét. Másodszorra negyed óra múlva utána indultam, mert ugye az egerész ölyvek is már revírharcot vívnak és rakják a fészkeiket, és itt két pár is jelző értékkel mutatkozik minden nap, így ha megtámadják madárkámat, akkor akármi is lehet a vége. Mint egy 2 km-t mentem abba az irányba, amerre utoljára hallani véltem a csörgőit. Át egy kis erdőn. Le a völgybe, át a túloldali dombtetőre, hogy minden irányba kajabálni tudjak neki. Hívtam és jó 6-700 méterről végül a hóval hozta a szél; a gyenge csörgő hangot. Majd egy dolmányost láttam egy fa tetején káromolni. Majd nekiindult és magas parabolákkal próbált valamit támadni irányomba repülve. Akkor már tudtam, Gréti iparkodik felém az erdőn keresztül a nagy távolságból, szembe hóveréssel. Magasan, 20 emelet tudatában vágta át a köztünk lévő völgyet és landolt a kezemen. Mesélt valamit, de nem tudtam kihámozni, mire ment el majd 3 kilométert. Tény, ha nem fog, az okos madár minden esetben a saját „nyomvonalán” visszajön, de mi van, ha fog! Minden esetre az ünnepi fehérbe öltözött tájban egy jó 2 órát repült a madár, én leizzadtam az olykor térdig érő hóban, dombnak fel és le. Viszont a nyitnikékesek is erősen fújták a tavasz ígéretét az erős havazásban. Eszembe jutott, hogy a nyugat nílusi víruson átesett tojó héjám is már egy hete kakkog, két napja meg a Tajga és a hím tesója elkezdett riasztani. Hmm, az öregek kussolnak még, bár ők eleve későn kezdik a szerelmet, tudják, még akármi is lehet. Igaz Csimikének a fészkében már ágak vannak, és minden nap átrendezve, bővítve, ami azt jelenti, az öreg madár gonád-ciklusa beindult, hó ide, vagy oda.

A cég mellett meg a szarkák rakják a fészküket a jegenyecsúcsban. Nooooormálisak? Biztos, viszont akkor ez a hó is az utolsó rúgkapálás lehet. Az állatok ritkán tévednek, talán mert nem hallgatják az időjósainkat.J

Ja, és múlt pénteken röpítés irányát az üregi váram felé vettem, mert heti gyakorisággal szeretem felügyelet alatt tudni a nyulacskákat. Mit látok az erős havazásban? Az egyik kotorék bejáratánál frissen ellett három kurta arasznyi kisnyúl hűlt éppen ki… Nem sámli! Szegény nőstény nyúl nem tudott a fagyos földbe és boka feletti hóba ellető kotorékot ásni, így inkább kijött a hóra és veszni hagyta a kicsiket, feltálalva a ragadozóknak, hogy a kicsik szagára ne a várba jöjjenek. Csodálatos ez a természet és milyen bölcs. Persze aki nem ismeri, az teóriákat gyárt, melytől erősen őszülök sok esetbe, pedig nem ritka, hogy ez hatósági „szakmailag” kvalifikált embertől eredő kinyilatkozás.:)

Sólymok, réti sas már a fészkeken, mezei nyulak első ellésük után, melynek túlélése ebben az időben nulla… Rókáknál a koslatás már lezajlott, felénk annyi a nyom, mintha róka rezervátum volna! De hát nem bántja őket a simabőrű! Tudom, tudom, egy éjjel egy róka is annyit összekolbászol, míg teli nyeli magát, hogy sok esetben azt hinné az ember, hogy derékig jár bennük. De hát a terepen mászkáló ember, ha már a nyomokat nézi, akkor nem azért nézi, mert luk van a fejin, hanem mert osztályozni szeretné, hogy tisztában legyen vele, mire számíthat a jövőben apróvadilag. Így a nagysága, lépés mérete, vagy figurája is árulkodó lehet, hogy más ravazdiról van kérem itten szó. Tegnap is a hóesésben felfigyeltem egy friss nyomra. Egyértelmű volt, hogy nem régen ment itt a koma, hiszen még nem sok hó ment a nyomába. Az is világos volt, hogy a jobb hátsó lábát húzza a vöröske. Abának füttyentettem, aki megjegyzem közömbös az átlag rókaszagra. Rátettem a nyomra, melyet azonnal felvett és nekilódult. Közben hátranézett meg-megállva kérdezve, na mi van főnök keressem még. Mivel nagyon lent volt az orra és érdekelte a dolog, ráadásul mindegy merre repül a madár alapon, biztatni kezdtem. Egy jó kilométert követtük, dombnak fel, völgynek le, erdőn át. Mivel a nyomokba egyre kevesebb hó mutatkozott, pedig esett szépen, tudtam, előttünk sántikál a róka, és igen éhes lehet, ha most kotorékon kívül bandukol. Az erdőből kiérve kutyám hajszára indult minden biztatás nélkül. Úgy vágtatott, hogy a Gréti azt hitte eksön lesz, így felette magasan repült, várva, mit hajt alája a cimborája. A havas lankás szántóföld közepén volt egy kis bemélyedés, amolyan víznyelő. Na itt fejre állt a kutya és morgott erősen egy pontra. Azt hittem elkapta a rókát, így futottam egy cseppet. Persze, hogy cseppet, próbálj dombnak fölfelé, bokáig érő hóban síkfutni, miközben alant mélyszántás tréfás rögei adnak némi meglepit a bokáidnak. Azért vén fejjel a 100 métert még bírtam J meg különben is kell az egészséges testmozgás. A kutya viszont egy frissen ásott kotorék szájat őrizte. Nem volt kétségem a nyomok láttán, a róka nem sokkal érhette el előbb a likát a kutyám előtt. Hmm, ez a 12. kotorék, alig 2négyzetkilométeren! Ebből az elmúlt 2 hétben 4 friss ásódott, ahogy ez is. Még négy kotorékot néztem le tegnap, mekkora a forgalmuk. Hát igen, koslatásnak vége, így a hó jól mutatja, melyik liknak van állandó lakója. Hát a négyből 3-nak volt. Túl sok ez egy ekkora területre. Koslatáskor volt egy kis rétecske, melyet 3 domb vesz ölre, ahol 5!!! rókát láttam egyszerre pajzánkodni, kaffogva. A dögtéren is 3 róka evett, és még délután is alig tudtam elhajtani a dögről a rühes szőrnélkülit. Na ja, neki nincsen meleg kabátja már… Vadászokat nem igazán motiválja a disznó és az őz mellett a róka. Csoda, ha egész délután egy alkalommal láttam nyúl nyomot. Ez is nagy szó, mert az elmúlt szezon fél évében talán 4 esetben botlottam mezeiben ezen a területen, pedig nem mondhatom, hogy a kutyám orra nagy százalékkal kihagyná a vadat. Amióta a veszettség ellen immunizálnak, robbanásszerű rókainváziót élünk. Csoda, ha az új betegség, a róka galandférgessége ütötte fel a fejét. Persze nyugatról, ahonnan az immunizálás kezdődött. A természet próbál egyensúlyt teremteni, ha lehetősége van rá. E galandféreggel csak az a bibi, hogy kutyára és emberre végzetes kimenetelű lehet, és a hagyományos féreghajtóktól még jól érzi magát és szaporodik is…

Régen emléxem, még puskás koromban, ha egy hajtáson valaki rókát lőtt, hát meg kellett vendégelnie a csapatot némi itókával a vadászat után. Ma meg ő kap jutalmat, meg aki a legtöbb rókát lövi egy évben. És hallom, olvasom, ez 150 rókát lőtt, a másik meg 300 felett. Tény, míg korábban a kóbor macska is nagy probléma volt, ezt a részét a felszaporodott rókák most lerendezik. Sok rókát látni az utak mellett, lakott területek közelében. Itt azért macskát, kevesebbet láthatunk már grasszálni önfeledten.J A hecsedli bokrokon a maradék piros bogyókat csipegették az északnak induló fenyőrigó csapatok hangos csacsogással. Egyre kevesebbet látni már, hát már ők is megérezték a bölcső hívó szavát. Közben visszaértem a kocsimhoz, Grétike elköltötte a nyúl két hátsó combját. A végén már nyelni sem tudott a nagy bögyétől, de hát sokat repült, és hideg van. Havas szempilláit rezegtetve kurrogva mondta a csőrét pucolgatva, lehet, hogy itt a tavasz, de ez még elég hideg egyenlőre.:)