Szezonzáró vadászat 1.

Galambos József emlékvadászata, mely egyben az MSE 2008-s vadászati szezon évadzáró vadászata is, lezajlott január utolsó hétvégéjén. Ha kérdezitek milyen volt, azt kapjátok jó. Így szimplán, semmi ömlengéssel, olyan megszokott, vagy számítható jóság volt ez. Szállás a reformátusoknál, és idén extra hiányosságokkal. Mely lehet nekem volt hiányosság a korábbi évekhez, de lehet csak örexem. Hely volt bőven, így többen is csak magunkban horkoltunk, max. a kutyáink nagy örömére. Fűtést csak péntek reggel kezdték el csörgedeztetni, mert fő a takarékosság, és különben is csak alig pár mínusz volt, bár a falak azért erősen sütöttek. Az ágynemű olyan büdös volt (már ami nekem jutott, a többiekét nem szagoltam), hogy csak hanyatt és a dezodoromat az orrom alá leokoplasztozva tudtam 3 órát relaxálni. Persze 4 paplan és teljes öltözékbe burkolva. Hogy nem csak én lehetek ilyen fagyos, adalék, hogy Zatu decemberben az össze fellelhető rongyszőnyeget is magára tekerte, pedig ő 20 évvel korábbi búgatású.

De hogy a kronológot tartsam. Hajnalban még bementem a céghez némi rövid munkára, mert a kísérlet ilyen, nem félre tehető, mint az esztergapad, vagy a miniszteri fotel, mert az állat ottan áll és vár. Na jó nem jószántából de érzelmi alapon. Majd felszedtem a tetkósunk sikarát Misut, ki kisebb hegyomlás és harcművész mester, így a hétvégi nyugalmam biztosítása tökéletesnek ígérkezett. Vettem egy bazi nagy pizzát reggelire, de Grétike telibe meszelte, így éhen maradtam, az Abának viszont némi törölgetés után kellett. Természetesen egy órával korábban leértünk, mert utálom a későket! Toom velem is néha megesik, de akkor mindig a Bibi a hibás!:) Kipakolunk, és a többi korán érkezőkkel parolázunk. Mert ugye a Nyulas, Mumikirály, Zlacika exgazdaságis mindig az elsők között áll a vártán. Mivel van egy bő fél óra, a közeli nyaralómat kívánom körbe nézni, volt e illegál szobakiadás, míg nem néztem rá. Minden rendben volt, és egy csapat szürke varjúba is botlottunk, így Grétikét is ki tudtam az ablakon hajítania házak között. Picit hamarabb felneszeltek a viharos szélben a somogyi kányák, de így is volt egy szép és fordulatos attrakcióban részünk. Mert ugye a solymászat, az látvány vadászat elsősorban! Még kerülgetünk pár szürkét, de idő előtt ellibbennek a kocsi előtt. Talihelyen negyed óra rászámolás után Posi elunja a későket tovább várni, mert etikátlan megvárakoztatni a rendesen érkezőket. Na ja, ez speciel eddig sem érdekelte a későket. A szobor parkban Posi pár szóban megemlékezett Jóskáról, majd felkért egy rövid megemlékezésre, mint a jelenlévők közül őt a legjobban ismerőt. Szokásos pár szavas levezetésben egy gyors áttekintést adtam Jóskáról, talán abból a szemszögből, vagy az én szemszögemből, mely eddig ismeretlen volt a tagság előtt, és talán picit más gondolatokkal néznek rá még azok is eztán, akik nehezteltek rá az életében. Majd koszorút kapott a legszebb és legnagyobb kopjafa. Mivel egy család vagyunk, nem hagyhattam szó nélkül Kovács Gyurit sem, hiszen ő is a barátom volt, de nem róla megemlékezve, hiszen ez a Jóska hétvégéje, hanem a Jóskával összefüggésben, megbékéltetve őket, ahogy az a két kopjafa is békében áll egymás mellett felállításuk óta, csak az élők néhánya háborgatja. Pedig én a Jóskával anno együtt érkeztem és róttam le a tiszteletet a Gyurka sírjánál, és állítom, minden harag nélkül jött Józsi és magától, tiszta szívvel, solymász szívvel. Emlékszem, amikor az özvegye felhívott, pont a Jóskánál ültem és valami gazdasági ügyet intéztünk. Döbbent arcomra rákérdezett a kisember, mi van? Mondom, az Edit azt akarja, hogy a solymászok ne jöjjenek el a temetésre, mondjam el mindenkinek!?! És mit mondott a Jóska? Tévednek sokan most, akik azt hiszik, mert ők haragban voltak, vagy nézeteltérésben, hogy helyeset, vagy intrikált volna rája, hogy naugyehogyugye. Nem, Jóska egyszerűen azt mondta, mint egy kinyilatkozva; „Akkor is megyünk!” Gondolom sejthető, ő kevés emberre haragudott, ez pont nem a Gyuri volt, vagy másik solymász, hanem azok akik a saját szavaival élve; „ ki akarják csavarni a kezemből ezt a kedves játékomat”. És remélem, te kedves ide olvasó, megérted, legalább te, hogy a két ember közötti ellentét mondvacsinált, és azóta béke szállt reá, melyet a túlélők akarnak csak szétkorbácsolva, új kasztokat, vagy hamis ideákat teremteni. Jóska egységet és békét akart, tudom a saját, olykor erőszakos, konok modorával, de a cél mindig a béke és nem a harag volt.

Sajna akiket ez a pár sor érintene, nem jöttek el a megemlékezésre, gondolom különböző magánvadászaton, vagy nyilvános fórumokon anyáznak tovább. Pedig itt azért véletlenül tudni, mi volt előbb a tyúk, vagy a tojás…

Így e számomra „normális” körben senkinek nem ugrott a szájára bármiféle keserűnyál. Mert néhányan meggyújtottak a megemlékezés előtt, vagy után egy mécsest a másik oszlopa alatt, vagy ahogy én is, mind a három szobornál (amit egyik későn érkező az este a készítőjének rá jellemző intelligenciájával egyszerűen csak; lekarózott…) mondtam egy szervuszt Sanyi bácsinak, Józsinak, Gyurkának. És mielőtt a lekarózó-féle a sorrendet firtatná, ez az elhaladás sorrendje, kifelé menet!

Az eligazítást követően három csoportban rendeztük sorainkat az eligazításnak megfelelően. Irány Csiszta! Mi tojósok, és az 5 hím és a sólymok alkották a másik két csoportot. Nálunk a felállás a következő volt. Halász tesók, Nyulas, Kacsás, Öreg, Misu a Gértivel és jómagam, meg kismünsztis tagjelöltünk és 2 vendég. Szóval mondhatnám kellemes létszám volt, mondjuk a megszokott 18-20 emberrel szemben. Megbeszéltük, hogy a Fonyódi-árok déli oldalát letoljuk a következő hídig, majd átmegyünk a csisztai oldalra, mert ott van pár disznószóró, és kis vadföld, mely a fácánokat azért bevonzza erősen. Nulla fok körüli, a hó változó erősségben esik, fehérre festve a fagyos és növényzettel fedett részeket. Felállunk az első vadföldre vonalhajtásban, szépen elosztva a kutyákat. Megbeszéltük, amit lehet, előre rátoljuk a csemetésre, majd tovább a fasorra, és a legvégére, ahol mindenki szabadon engedhet, egy bőgőrétre, mely nagysága, kiterjedtsége és a csatornától való távolsága egész napos szórakozást jelent úgy, hogy látjuk egymás madarát kilométeres távban akciózni. A vasút délre a határ, előttünk meg az M7-s, bár az vagy 8 kilométer még és előtte úgy is veszünk egy balost a túloldalra. Hajrá!

Persze Tajga már a kocsiból kivéve őrjöng és veri magát, na ja a héten egy napot repült, az adót is csak lefogva tudtam ráaplikálni. Így alig várom az első kelést. Balszárnyon a csatitól indulva a halászok, a kacsás, öreg és a hajtóink, majd szépmagam, Misu, Nyulas zárja a sort. Halászok már átszerelve jelezték, velem együtt engednének, a többiek még megkötve, picit hordanának még. Mivel mögöttünk ártéri erdő, balra bokorsor, úgy meditálok, a kelő fácán az erős széllel vagy mögénk viteti magát, vagy balra a bokorsorra. Előre kevésbé, inkább futni fog amíg tud, oszt csak akkor fog kirepülni. Jobbra a csatorna felé meg nem engednék, mert a báderádám figurája fut annyit körbe a hídig. Ahogy gondoltam az első két kakas balról felénk és elénk előre a bokrosba repült. Kajabálok, mi a tökömért nem engednek a pikkelyvadászok, ha mondták. Én meg itt rángatom vissza az amúgy is ideges madaramat. A válasz logikusan csattant a havas szélbe; Még nem! Ééértem én, de a következőre bár hol kell, én engedek süvítem. Mert ugye Tajga nőbűl van és ideges, namármost akkor munkát és elfoglaltságot kell nekijje adni, oszt akkor nyugi van. Vagy nem?:) deJ Válasz képen a messze előre szaladó Jucitól kikel egy kakas és jobbra tőlem magasan vagy 100 méterre az erős szelet meglovagolva gangol visszafelé. Azért ismerem a fijjúg viszketős gyors markát, melyből kinőttem már, és körbe nézek, bár a héja már rugódzott egyet. Senki nem enged, rikkantok repül a madár, és a visszarántás erejével ráfordulva dobom a már jó 200-n repülő kakas után a héját. Tajga minden erejét és talán idegességét beleadva iszonyatos tempóban faragja a métereket.  Amikor elnyeli az ártéri erdő teteje őket (gyengébbeknek, héjám magasan üldöz és itt kulminálódtak pár száz méteren) kiabálok a többieknek, hajtsanak tovább, majd jövök. Pistának mondom az irányt, oszt futásnak eredek, Abának füttyentek, aki közben tovább állja a vadát. Az erdő alatt belvíz, csizmával óvatosan belé hatolok, semmi gáz csak bokáig ér. Közbe idegesít, hogy füttyemre nem jön a kutya, és tudom, hogy a kakas a nagy nádasba ment. Kiabálok, hátra-hátra nézek siettemben, hogy jön ez a kutya már, de nem. A bokáig érő alatt egyszer csak megcsúszott a jég. Fasza, akkor itt mély a víz, csak a teteje engedett fel. Mindegy már csak alig 30 méter van a vízből. Következő futólépésemre combig szakadok a jeges vízbe, nincs mese, a másik lábam lendül azzal is combig állok a ribogatózásom közepette. Mindegy most már alapon végig töröm a jeges vizet a partig, majd megemelve a lábaimat, a csizmámból amit lehet, így ruhán keresztül kiöntök. Mert levenni itt a mínuszba butaság lenne. Bízom benne, hogy majd átmelegszik a víz a csizmában, és a „lesamú” így már nem lesz olyan hideg. Futok hatalmas cuppantásokkal a nagy nádas mellett, hátha meghallom a csörgőket, közben a csizmámból a víz bide szerűen próbál alvázmosást ejteni rajtam. A szél viharos, így forgok, merre lehet a madár. Oszt meghallom a farokcsörgőjét. Magasa a fán ül, a faroktollai vizesek, akkor pedig levágott a kakasra az tuti. Jön egy tyúk a nádas felett, az én madaram meg csak nézi nem mozdul, nem az ő kakasa. Szerencsére! Mert 30 méterre lemaradva Imre remek tojója tapsikol erősen utána. Közben persze már negyed órája fütyülök a kutyának, mert az meg sehol. Héja persze poziban, le nem tudom rimánkodni. Ő tudja hol lehet a kakas, én nem. Kutya sehol, de az Imi a két ebével berobog, mutatom melyik az irány, hol láttam vagy 300 méterrel lejjebb a sarokban eltűnni a madarakat. Kutyám? Az még kint keres téged. Fütyürészés, meg kajabálás, végre előkerül Misu és vele Aba is, akiben nagy a boldogság. Közben a félórás állásban lilára fagytam. Lekerestetek vele mindent a nádban és a vizes helyeken, de semmi. Némi galamb jelzéssel a madár kézre repül. Megyünk vissza a csoport felé, bent a fák alatt, mert Imi még elmondta pár kakas oda berepült mögénk. A disznó túrások és régebbi fészkek azt mutatják, a vad túrókarimásnak ez minden napos placca. Mondom is a Misunak, ha kocát ugrasztana a kutya, és a malacait védve ránk ront, a madarat dobja fel a levegőbe, baj ne érjeJ Hálás, amiért olyan figyelmes vagyokJ és már komolyabban nézi az elérhető ágakat, hiszen mázsa feletti izmait valaminek azért el kell bírnia. Visszafelé menet követjük a kutyát, minden nagyobb szolidágóba, nádba beküldöm, hátha rálelünk egy kakasra. Közben Tajga szárítkozik széttárt szárnyaival. Eszembe jut, hogy Árpi mondta, a héját akkor engednénk el sportszerűen, ha adnánk a fácánnak 200 méter előnyt, mert ő anno, amikor 10 évig héjászott így csinálta, és a madarának csak egy lehetőséget adott naponta, hogy fogjon, és ha nem, hát másnapra megtanulta, hogy muszáj fognia. Így lett príma madara. Hmm, tényleg, az ember kölke is lehet 5 éves és diplomás már… Szóval gondoltam majd javallom a közgyűlésen, hogy az eresztés előtt nyomkodjuk a víz alá a héját, és akkor a vizes tollaival már nem tud úgy repülni. Sőt! Azért van a körömcsipesz, hogy ezzel is sérülésmentessé tegyük a küzdelmet és kiegyenlítettebbé. Mivel nem volt nálam körömcsipesz, maradt a fair play kümitére az átvizesedett toll. Aba stabilan áll, mondom a Misunak megnézem áll a hátán a szőr, mert akkor futás. Nem, semmi, így ugrasztom, azért 30 méterről, mert hátha mégsem fácánt jelez. De igen, mert robban ki a hosszúfarkú kakas, én dobom a felmosórongyot, mely becsületére legyen mondva elteker utána. Kicuppogunk az útra, merre a merre. Az üldözés jobbra indult, meg az Aba is a légszimattal, mellyel mindig remekül követi az üldöző madarat. Mondhatom bátran profi benne. Kevés kutyát láttam hasonlóan az üldözött fácánt, vagy a héja légszimata után akár kilométert rohanni, hogy visszatérve mutassa nekem az irányt. Mivel a kutya ferdén a korábbi beszakadásomat mutatja, előveszem a vevőt, biztos ami tuti, én inkább kerülnék most, csak mekkorát. Irány meg van, Aba nem tévedett, futás. Pár száz méterre arrébb meglátom egy bokron ülni a széttárt szárnyú madaramat, mely az erős szélben minden percet kihasznált a szárítkozásra, mindamellett jarak állást mutatva. Gondolom ezt nem kell elmesélnem mi azJ A bibi az volt, hogy itt fairtás volt és mell magasságig minden felé a levágott ágak halmaza, melyben nyáron belenőtt a gyalogfűz, azaz a rekettye. Kutyával próbálkoztam pár kört kerestetni, a madár is egy helyre fókuszált, gondolom oda, ahová utoljára levágott, de egy öreg sarkantyúsnál az már a múlt év. Lehívtam gyorsan, és könnyen hiszen alig 2 méteren ült, és irány ismét a fiúk. Madár már jobban fest, mint fél órája, olyan félig száraz állapotú, de azért szépen tárogatja szárnyait. Misu kérdezi merre menjünk ki ebből a dzsumbujból, mondom amerre ki lehet kászálódni. Nem egyszerű, törjük az ágakat és vigyázunk a lépésre, haladunk kifelé a hektárnyi fedettségből. Hirtelen a legrosszabb szögből, nekem balra és hátra a Misu irányából kel ki a kakas a csörtetésünkre, mert a kutya elöl fut már. A madár ugrik, igazából dobni sem tudom, hát menjél. Irány vissza az eredeti hely felé. Sietségre semmi okom, hiszen bokám épsége fontosabb, mint a fácán, ami vagy vagy. Messziről látom a Tajga a nádból repül ki a közeli fa tetejére. Odasétálunk, mert a vizes ruhában nem jól esik a futás és seggmosás. A fa alatt a héja egyértelműen mutatja, ott a nádban. Tudom, kell neki a siker, mert hangulat ember ez a héja madár, hiába is próbálnak egyesek más tulajdonságokat ráakasztani. Míg könyörgöm neki, a kutya beáll és a hátán sem áll a szőr, tehát a kakas lehet. Tajga nem jön, látja jól, áll a kutya, ami vadat, az ő vadát sejteti. A fáról túl könnyű lenne a dolga, még vizesen is, így próbálom lehívni. Bár ez a „könnyű” dolog, azért tudjuk néha a legnehezebb. Mert ha a kakas ugrik, a héját már eleve látja, így visszaejt és elfut, míg az a nádba keresgél. A kutya meg nem mehet hajszára nálam, főleg nem kakasfogásba, mert azért igen nagy bünti járna. Tudja ezt jól, áll és áll. Már vagy 20 perce, mire a héja feladja a zsákmány lesését és lejön a biztos potyára, a nagy házinyúl combraJ. Kutya továbbra is áll, a madarat összeszedem eresztésre. Előveszem a fényképezőgépet, fél kézzel beállítom a dolgokat rajta, hogy tudjak néhány képet exponálni, hátha sikerül egy pedzés. Misu is készül a kis gépével, beállítom a szöget, kutyát pisszentéssel beugrasztom 20 méterről. A fotón látjátok, vizes madár ide, vagy oda, az öreg kakast a hosszú farkával terítékre hozta. Etikus? Persze, ha nem így lett volna én nem lettem volna a madárral etikus. Aki nem érti, tudok majd mondani neki az erekciója, lukközeli állapotok és ejakuláció összefüggésében etikus viselkedési hasonlatot. Már csak a tisztánlátás véget, és ok okozat között. Mert annyi baromságot, mint pénteken eset, régen hallottam, hogy kell héját motiválni és vadászni vele. Aki vitatja azt a tényt, hogy a természet a héját nem sprinter madárnak alkotta meg mind kivitelben, mind lelkületileg, azzal nem tudok mit kezdeni. Gepárdot sem kilométerről engedik a vágtató gazellákra, mert bír egy távot és ámen. Lehet próbálkozni persze távdobásokkal sikerélmény nélkül, de a gyakorlat eddig minket, eredményes héjásokat igazol. Mondtam eddig is, cseréljünk madarat, oszt a következő szezonban vadásszunk a másik stílusában és meglátjuk, kinek lesz babzsákja, meg szar madara.

Minden esetre nagyon örültem a kakasnak, a madár megnyugodott rajta, szinte kicserélték. Na ja, a madár pszichológiát is tanítani kéne, nem csak a természetvédelmi jogotJ

Most ismét a csoportot vettük irányba, pár telefon, merre hány méter. Már túl vannak mindenen, a nagy réten kergetik a fácánokat. Misunál a Grétit leszerszámozom, mert ő jön, a héja pihibe, meg száradnia kell. A Grétinek kell még rutint, sok rutint gyűjteni a fácánvadászat terén. Megbeszéljük, akármikor és hol ugrik, ha a Gréti akar menni eresztenie kell, mert nem igen szereti a dobást. Csak lendíteni kell a kezét a vad irányába, dobni nuku.

Az úton megyünk a fiúk után, hogy a vadföld, a csemetekert és a erdősáv még jó legyen a vissza útjára a csoportnak. Bízom benne, hogy az út melletti árokban és bokrosban találunk a Grétinek fácánt. Aba áll, Misut beállítom, majd ugrasztom a kutyát. Misu gyakorlatlanul, de lendíti a madarat, picit más irányba, de nem baj, a lényeg, Gréti magasra száll, mint a sólyom, és 10 emelet magasan üldözi vissza a fácánt, a jó kilométerre elhagyott előbbi pedzésünk irányába. Futunk Misuval egy kellemeset, míg tart bennem a szusz a havas, sáros pályán. Biztosra veszem, nem tudott fogni a madár, így hangosan kiabálok neki. Tudom, ha nem tudta megszorítani a vadat, akkor a saját útvonalán visszarepül az irányomba, ha nem lát és hall. Az erős szélben és az ártéri fák miatt egyik sem játszott persze. Éppen e jeles tulajdonságát mesélem a Misunak, már hogy ugyan azon az útvonalon visszatér a madár, már jött is magasan Grétike, fölém beült egy ágra és gyorsan elbeszélte kedves duruzsolásában mi is volt. Ez a hang nagyon aranyos, általában a randa riasztása marad meg mindenkiben. Misunak átadom a héját, Gétit kézre hívom, majd csere, irány a fiúk. Facsemetéknél ismét kell egy fácán, Misu tétlenkedik, rákurjantok; engedd! Grétike magasságot vesz, majd irány a fácán, és persze ismét vissza az ártér felé. Mi ismét visszafelé, majd a visszatérő madár lehív és már harmadszor ugyan azt az utat járjuk. Immár sokadszorra mondva, irány a fiúkJ Közben egy kakas engedést elbaltázunk, mást nem találunk a bőgőrétig. Itt találkozunk az Öreggel, mondja telefonáltak, mennie kell, így búcsúzunk tőle, gyors tájékozódás ki merre. Nyulas előttünk jobbra kint a síneknél vagy 3km-re. A többiek balra a vonalában a csatorna partján. Iminél 2 tyúk, Béla és Kacsás még szűz, Pityunál egy tyúk húzza a tatyót. Imiék a híd környékét faggatják még, majd átmennének a megbeszélés szerint, mi a Nyulas társaságát választjuk. Mivel lesz közöttünk vagy 5 km, nem lesz gáz az összeengedéssel. A rét közepén járunk, Misunak kicsúszik Gréti és az erős szélben vissza, az 5-600 méterre lévő erdősáv felé kanalaz, majd magasan felette köröz sas módjára, élvezve a szelet. Misu szitkozódik, de nyugtatom, nincsen baj, a hernyó nem szokott elveszni, és csak így tudja élesben megtanulni ő is, hogy kell vadászbéklyóval vinni egy madarat, ez jobban benne marad, mint madzagon rángatva egész nap. Átadom a héját és kurjongatok hangosan, bár a madarat nem látjuk átrepülte már az erdőt is. 5 percnyi kiabálás és húslengetés után egyszer csak látom jön a madár, minden erőlködés nélkül, szembe a viharos szélben. Csodálatos, hogy ez a faj mennyire jól a hasznára tudja változtatni a szelet. Mint egy sirály, vagy albatrosz. Madárcsere, és tovább megyünk. A bokroknál Aba egy ideig csapázott, majd stabilan beáll. Misut irányítom, hiszen a tagjelöltet nem csak elméletben, hanem gyakorlatban is okítani kell, és nem a szobában, hanem éles helyzetben, mert így jobban rögzül a dolog. Kakas ugrik, Misu ereszt, jól-roszzul, de nem ez a lényeg, hiszen a madárral mindketten tanuló járatban vannak. Bár nem a zsákmány a fontos, azért jelzem előre, ha a madár ne adj’ isten fogna, komoly verésre számíthat a nagy ember. Tudom, nem sok ember verte még meg, és büntetlenül eddig egy sem úszta meg a dolgot, ha kezet emelt rá, hát most itt lebegett. Tehát hajrá Gréti!:) Oldalszéllel elkanalazott a szép madár a kakas után, míg az be nem vágódott egy bokrosba. Ő magasított és magasított, hol vannak ehhez az átlag anwart sólymok mondaná valaki, talán szégyenükben egy sapka alattJ. Gréti meg emelt és elemelte magát a csatorna partra, ahol egy fán figyelő pózba vágta magát. Nem láttam oda repülni semmit, igaz a táv közel 800 méter. Hívom, hívom, nem jön, majd elkezd tekerni vissza a hátsó erdő felé megint, de a csatorna parton. Nem értem a dolgot, mert látszik támadóban adja elő, de mire? Csak este derül ki, hogy Bélától kelt egy tyúk, melyről leállt a madara és éppen Gréti irányába repült. Gondolom meglátta a mexikói leányt oszt kicsit még beerősített a vad fácán a fákig. Hívogattam egy 10 percet biztosan, és fogalmam sem volt, merre lehet, lévén nem tettem rá az adót, és a kiserdő is jó kilométer távban volt, mely sarkánál láttam magasan, akkor még üldözőben a madaramat. Már latolgattam, mi van ha fogott, így elindultam fennhangon azért hívva a madarat a sarok irányában. A szél talán felé is viszi a hangomat, lendületes hívó mozgásom meg több kilométerről is elárulja neki, itt a papa. Talán 40 métert mehettem visszafelé, amikor a sarok irányából, alacsonyan látom kanalaz a széplejány irányomba. Okos madár! Jutifali, majd madárcsere. Mondom, héja jön, Gréti egy menetet pihen, mert ez a 4 nagyrepülés elsőre elég lesz neki. Közben Pistával rázzuk kölcsönös gratulációban a kezünket. Nyulas mondja, a vasút innenső oldalán van fácán, bár igen fedett és durva a pálya, megyünk? Persze! Nem a gyepen szeretünk vadászni, az túl etikátlanJ  Meg a lábam kurvára fázik a sétától, valami jobb terep kell, hogy tudjam, vannak még kapirgálóim is a lábfejemen.

Félúton járunk, amikor áll a kutyám. Jelzem a Nyulasnak, engedném Tajgát, mert kezdi sokallni a kolleganője üresjáratait. Abát beugrasztom, és a kelő tyúkról lemaradok, mert a beragadó vadászbéklyó miatt földhöz verem a madarat. Bár őt ez nem érdekli, dobbant és ha jól lemaradva, de utána megy és a sínek előtt beérve vág le a nagy burgyingba. Síneknél találkozunk, mondom és futok a madaram után a mellig érő gazban, szolidágóban. Pityuék lassan kerestetnek tovább az irányomban. Belebotlok egy böhöm nagy disznóba. Hívom a Posit, találtam egy nagy kocát, futni már vagy 3 hete nem akar, a hátulja volt ellőve. Mondom hol, oszt loholok tovább. A madarat a gyalog rekettyéből hallom, mely igen nagy kiterjedésű. Szerencsére kibiciklizik belőle és kézre jön. Akkora a fedettség, hogy reménytelen az után keresés. Így megindulok a fiúk irányába balra, pont egyidőben érünk majd a sínekhez. Kutyám elmaszekolt a héja nyomán a rekettyébe, majd gyorsan inalt visszafelé, egy horkantgató nagy kocával a nyomába. Kajabálok, a disznó megtorpan, majd amilyen csörtetéssel kijött, olyan szellemi csendben visszatolat. Hmm, egyszer már fogott Brutálka itt a malacait szoptató koca fészkétől 4 méterre egy kakast. Igen nagy szerencséje volt, hogy nagy hó volt, a malacok tán egy naposak, és a koca nem mozdult a csörömpölő madárra és a lihegve beronygoló kutyára és rám. Nyulasékhoz csatlakozva kerestetjük a sín erősen fedett oldalát, de hasztalan. Hárman kisebb vonalat alkotva tapostuk az emberfeletti magasságú szolidágót és rekettyét. Még egy disznó horkant ránk, majd rongyol el másik irányba, közben Misu kezéből ismét kicsúszik a béklyó, Grétike elrepül, de csak néhány száz méter a vasúti fákra. Simán lejön és hajtunk a megbeszélés szerint az útig, majd balra át vissza a szórós lesig, itt ismét balra és vissza a rétre, majd a csemetén át a vadföldre, és a kocsikig. Az első balos után a szóróhoz közeledve beáll a kutya a nagy fűbe. Ugrasztom de messze előre rohan hajtva, így engedem a madarat. Lukra engedtem, Tajga bőszen fordul az elsodródó szélben, gyilkos tekintettel keresve a kutyát, melyet ilyenkor csúnyán lebüntet. Szegény Gréti esik az útjában, melyet a meglepett Misu kezéről levesz. Ő döbbenten áll. Én egyből rohanok és teszem kezeimet a madarak közé. Tajga erősen markolja a harris szárnyát, a másikkal fejen akarja fogni, de csak az én csupasz kezembe csapódnak karmai. De ez a jobbik eset. Kesztyűs kezembe akasztom közbe a másik lába gyilkolóit, így ki tudom menekíteni a harrist. Mindenki kézen, adrenalinok normális mederben. Ha nincsen Misu pár lépéssel mögöttem, hogy mindent ellessen tőlem, könnyen végzetes lett volna a gyilkos héjám dühe. Emlékszem nagyanyjára, Brutálkára, aki hasonlóan felpiszkálta magát egy esetben, és a vadőröm leborotvált fejű kamasz fiát fogta fejen és igen csúnyán, alig tudtam a földön fekvő emberről levenni őt. Grétike bizalmatlan és kissé borzolt, gyorsan átszerszámozzuk, ma már nem repül, mert nem tudom mennyire komoly a sérülése. Mivel mindkét lába a béklyók folytán fogva volt, védekezni sem tudottL Megkapja a napi adagját, hiszen remekül üldözött, sokat repült, és ezt az incidenst is jobb lenne felejtősre megvágni. Majd tollászkodott, szárnyát az erős szélben jól használja. Bíztam benne, hogy csak átfogta szerencsésen a héja nagy marka a felkarját úgy, hogy a karmait nem csapta bele. Míg a madarakkal birkózunk, vagy 5 fácánt keltenek a kutyák. Nyulas is rohan az első cicergésre segíteni, mert valószínű már látott ilyetJ Ugye a tapasztalat. Mondom, eressz a következőre, tudom kezelni a dolgot. Így a kövi tyúk után engedte madarát, bár kissé távol kelt tőle. Mire a Misuval beértük barátunkat már egy tyúkkal gazdagabban mosolyog. Telefonál az öreg halász, nincsen meg a madara, Pista jelét fogja. Nyulasunk egyből jegeli mágnesével az adóját, duplán befogva a madarát. Így a vissza úton Tajgán lehet a sor. A nagy réten, erdősávnál, csemetében semmi, majd a vadföldre érve állt a Juci. Kakas kel, én rosszul dobok, Tajga meditál kell-e neki ilyen késő délután, majd a csatorna felé iparkodó kakas után gangol még is. Meditálok, mi a tökömnek adott 100 méter fort a kakasnak, közben szidom, mert igen csak a csatorna a cél, a bokrok meg takarják a dolgot. Futok, közben még egy kakast kiverek, mely hasonlóan a színes rokony után repül, de át a csatornán a nagy nádba. Tudom, ha az első kakast nem fogta meg a héja, és kiül a bokorra, pont akkor fog felette áthúzni a másik kakas… Fényezés nélkül, marha jól bírom azt a 400 méter futás a kukoricásba, míg ki nem fúlok. Innen séta a következő 300 méter, mert eddig sem azért futottam, mert hude nagy sportember vagyok, vagy a héjának segítsek, hanem marhára fázott a lábam a vizes csizmába. Különben is a kutya már onnan visszafelé jön, ami azt jelenti, hogy vagy meg van a kakas, vagy meditálnom kell, melyik híd van közelebb… Kutyán látom, sajna ha rövidesen nem ül ki a madár az árok fájára, realitást nyer a hídválasztás. A lenti jó egy kilométerre van, a visszán meg úgy 800-n. Hmm. Közben egy vonalba érek a csatorna partján a héjával, egyértelműen hallatszik az erős csörgő jó 100 méterre a túloldali nádba. Bízom erősen, hogy a nádban a kakas volt az ügyesebb. Hívásomra pár perc múlva kiszáll a túloldali fára. Pogány isteneim velem, mint mindig! Kézre jön simán a madár, na ja, 3 óra közeleg, a repítési ideje. Úgy gondolom, a második kakas után repült oda át, az elsőt itt lehet, mert nem vágott le rá, hanem a bokorra ülhetett. Minden esetre túl közel van a csatorna, irány vissza a fiúk. Hívom az Abát, de nem jön. Kisördög megfordít és a kutya után küld, hogy haver, megtalálta a kutyád a kakast és ha befelé ugrasztod, akkor nem gáz a csatorna és a híd hiánya. Visszamegyek vagy 50 métert, de semmi, látom még vagy 40-re lejjebb meg van bontva a csemetés vadkerítése, gondolom a szarvasok jöttek le az árokra inni. Itt bemegyek a csemetésbe és a kisebb rét szélén ott áll mereven az okos kutya. Hangosan bíztatom, hogy az ostoba fácán, lássa, hallja ÉÉÉÉÉN a csatorna felöl jövök, ergo a rosszal ellentétesen kell a sínek irányába repülni okosan. Minden okés, egy parádés befejezésre felkészülnék, de a fotómasinám lemerült. Bakker! Mindegy kutyát ugrasztom, és az ugrás irányában engedem a vele szinkronban rugaszkodó madarat. Marhára összeszoktak ebben! Az okos tyúk, mert tyúk volt, 180 fokot fordult a héja alól kifordulva és irány a csatorna túloldalán lévő hatalmas nád. Héjámon látom kedvetlen, a kakasára számított, a tyúk nem kell neki. Mindamellett átrepüli a csatornát. Innen kézre jön ismét, és megfogadom, nem kell a kakas, a fene fut el a hídig, ha hasonlóan jönne be a tervem vele kapcsolatban isJ Közben a két barátom már felém jön a töltésen, mert ugye kíváncsiak az eseményekre, hiszen ezért jöttek.

Pityu felszerszámozott, mert az adójáról letört az antenna. Mondja szerencsére, hogy kikapcsolta az Imi miatt az adót, mert lehet üldözés közben engedett volna el az utolsó kötés az adón, oszt akkor most kereshetné. Így befejezi a napot, fő a madár biztonsága, fácánt majd abajgatja holnap. Ad némi kaját a madárnak oszt fájront. Még egy tyúk kelésem van, de nem látom a tüzet a madárba, így én is beetetem, mára elég volt. Közben erősen fázni kezdek, telefon a fiúknak, sietünk vissza a kocsikhoz oszt iszkiri, mert rám fagyott a ruha már. Még megállunk anyósoméknál picit melegedni, egy kávé, tea és süti erejéig, oszt vissza a szállásra. Itt mindjárt beállok a zuhany alá, és jóleső érzéssel konstatálom a langyos vizet, ami majd melegszik mindjárt. De csak langyos maradt a lábamnak, pedig olyan fehérek voltak az ujjaim, mint a kifőtt tészta, a vizes zokni szagától meg rosszul lettem. Gondoltam, míg melegszik a víz, kimosom a langyos vízben. Ekkor jött a döbbenet, hogy a víz nem langyos a kezemnek, hanem hideg, csak az elfagyott lábam érezte a csapvíz 10 fokát langyosnak. Minden estre láb és zokni mosás úgy is mindegy alapon, hátha jön majd a meleg is. Kiteregettem, közben folyt és folyt víz. Eszembe jutott a sivatag úgy 28. percnél, és elzártam a vizet, mely ugyan olyan hideg maradt. Mint kiderült, csak reggelre jött meg a kazánból a melegvíz. Ez ám a takarékos üzemmód. Mondom, nekem unfrankó volt most a kéró. A Nyulas házi mézes páleszével melengettem, Mumi forró kávét készített, így átöltözve reménykedtem, hogy tüdőgyuszi nélkül élem meg az újhagymát. Csoportomban nem történt több sikeres fogás, így Imi 2, Pista 2 és az én 1 kakasommal zárt a tojós csoport. Az 5 hím Zlacika és Csimi egy-egy fácánjával zárt. Sólymosokhoz megérkeztek a késők prez és Árpi személyében, így 5 sólyom repült a kiengedett foglyokra (ami ugye nem babzsák!), melyből nem sikerült fogni az adott sólyomnak. Hmm Posi héjája ilyenből 3-t is fogott fél órán belül:P Szóval pénteken 7 fácánnal zártuk a napot. Vacsora. Decemberi elbakterolt remek vadhúsok után vártam a finom vadast. Jött egy tárkonyos ragú, amit erősen javítgatnom kellett, bár a rágós húson ezt sem javított. Posi reggel sápítozott, hogy 40 emberre kért vacsit és alig vagyunk 14-n, mi lesz a rengeteg kajával. Én optimista voltam, hiszen ugyan annyi kutyát is hoztunk, már ha baj vónaJ És kiraktak 6 nagy vájling csőtésztát, pont úgy néztek ki, mint a csizmában dunsztol virgácsaim, meg kb. 6 adag!!! Pörköltet. Elsőre azt hittük ez az első kör. Bár engem hidegen hagy a pöri, nem szeretem. Aki szerette az sem tudott belakni belőle, mert annyi nem volt. Ez 40 gyereknek is kevés volt, nem hogy 15 felnőttnek! Mindegy. Akinek nem volt elég a pöri ette a tésztát, vagy a kenyereket tunkolta a kőkeményre merevedett szaftba, mert ugye a fűtés 5 perc alatt megkovácsolta a zsírt. Hogy nem haltam éhen, Árpi CBA-s kolbászának köszönhetitek, melyet megosztott velem testvériesen, hála neki érte!

Volt némi beszélgetés még az ebédlőbe, de átmentünk a szállás „nappaliába” mert ott legalább 20 fok körül volt, lévén egy rezsó és a Nyulas hősugárzója is üzembe állt. Itt elbeszélgettünk és próbáltuk győzködni a másikat, sikertelenül. A végén már csak 4-n maradtunk fent hajnali 5-ig, mert nem hittem el, hogy vita partnerem ennyire szélsőséges és szakmaiatlan érdeket képvisel. Igaz, amikor megkérdeztem, hogy végighallgatna már végre, úgy 5 órás próbálkozás után, végül szóra érdemesített, azaz a kitétellel, mondjad persze, de akkor sem tudsz meggyőzni! Igaza van azoknak, akik azt mondták, hogy hülye vagyok, hogy egy percet is szánok ebben az esetben a másik érveire, de hát én ilyen vagyok. Mivel ilyen reagens született, Mumival feladtuk és mentünk aludni. Mumi, hogy király nem kétséges, és ha meghóna nekem idő előtt, nem kopjafát kap majd, hanem mjúzikelt, Mumi a király címmel, mert 8 órakor forró kávéval ébresztett ez a figyelmes ember! De ez már a következő nap és új sztori.

Röppentem

karvaly